Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére is emlékérmét bocsátanak ki

2023. október 15. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

Húszezer darab emlékérmét bocsát ki jövőre a Magyar Nemzeti Bank az idei év két magyar Nobel-díjasa, Karikó Katalin és Krausz Ferenc munkásságának tiszteletére, jelentette be az Inforádióban Hergár Eszter, a jegybank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Két különböző érméről van szó, amelyekkel kapcsolatban az MNB arra számít, hogy azonnal elfogynak majd, ahogy ez a korábbi extra kibocsátások esetében is történt.

Mint ismeretes, az MNB minden év végén közli, hogy milyen témában készít korlátozott darabszámú ezüst- és aranyérméket a következő évben. A 2012-ben indított magyar Nobel-díjasok sorozatban korábban Szentgyörgyi Albert, tavaly pedig Kertész Imre tiszteletére bocsátottak ki ovális alakú érméket, de Hergár az interjúban elmondta, jelenleg tervezik az 1994-ben Nobel-díjjal kitüntetett Oláh György kémikus előtt tisztelgő érmét is.

A bankon belül már egyeztetések zajlanak a Svéd Királyi Akadémia két idei magyar díjazottjának tiszteletére készített érmékkel kapcsolatban, amelyeket hamarosan hivatalosan is bejelentenek. Nem ez az első alkalom, amikor a jegybank Karikó Katalin munkássága előtt tiszteleg, hiszen tavaly 15 ezer forint névértékű ezüst- és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátottak ki Karikó Katalin hozzájárulásával, az mRNS-alapú vakcinák találmányának elismerésére. Ez az érme látható címlapképünkön is.

A Magyar Nemzeti Bank 2022-ben kibocsátott emlékérméje az mRNS-alapú vakcinák találmányának elismerésére – Fotó: MNB
A Magyar Nemzeti Bank 2022-ben kibocsátott emlékérméje az mRNS-alapú vakcinák találmányának elismerésére – Fotó: MNB

A Magyar Nemzeti Bank további érmekibocsátásokat tervez, így 5-5 ezer példányt készítenek majd a Kúria alapításának 300., valamint a Deák Ferenc születésének 220. évfordulójának emléket állító érmékből.

Mint a társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató elmondta, az MNB emlékérméit főként gyűjtők vásárolják, de egyre nagyobb közönség figyelmét keltik fel befektetési célból is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!