Hétfőn drónvédelmi céget alapított a NER-közeli 4iG, kedden a kormány bevezette a kötelező drónvédelmet

2023. október 4. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

RAC Antidrone Zrt. néven drónvédelmi technológiai társaságot alapít a 4iG Nyrt., a 4iG csoporthoz tartozó Rotors & Cams Zrt., valamint Jászai Gellért magántőkealapja, az iG TECH

– jelentette be október 2-án, hétfőn a NER-közeli cég, mely januárban a Vodafone magyarországi leányvállalatát is felvásárolta.

A közlemény szerint a RAC Antidrone autonóm repülésre képes eszközök ellen kínál légtérellenőrző és légtérvédelmi megoldásokat az ipari, közlekedési, a védelmi és civil szférának. A 4iG azzal magyarázta a cégalapítást, hogy „a jövőben jelentősen növekedhetnek a piaci igények a drónok kontrollját biztosító precíziós technológiák iránt”.

A jövő konkrétan másnap, október 3-án kezdődött el, amikor a Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet, ami felhatalmazza a honvédelmi minisztert arra, hogy

drónelhárítási rendszer telepítésére és működtetésére kötelezze a minisztériumokat, a központi állami szerveket és bármilyen magyarországi céget.

A „szomszédos fegyveres konfliktus”-ra hivatkozva kiadott rendelet szerint a drónvédelmi tervek kidolgozásának, illetve az eszközök beszerzésének, telepítésének, karbantartásának és üzemeltetésének költségei a honvédelmi miniszter által kötelezett intézményt terhelik. Mulasztás vagy a szabályoknak nem megfelelő intézkedés esetén akár bírságot is kiszabhatnak az intézményre.

A drónvédelmi intézkedések vélhetően közpénzmilliárdokba fognak kerülni, és ennek az összegnek vélhetően jelentős része a 4iG-hez vándorol. Azonban az intézkedések szakmai és pénzügyi részleteiről semmi nem kerül a nyilvánosság elé, mivel

az egész eljárást az első adat keletkezésétől kezdve harminc évig titkosítják.

2021-től Magyarországon egy nagyon szigorú dróntörvény lépett életbe, aminek értelmében ha nem is lehetetlen, de elképesztően körülményes kicsit is komolyabb drónokkal repkedni. A törvény értelmében a légiközlekedési hatóságnak kell nyilvántartásba vennie a nagyobb drónokat, a pilóta nélküli légijármű-rendszereket és üzembentartóikat is, ami után a magyar légteret kizárólag a nyilvántartásba vett járművek használhatják.

(via Hvg.hu)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!