Rosszul áll a mozdonyokkal a MÁV: újakat nem vehet, ezért most kényszerűségből bérelni fog

2023. szeptember 28. – 17:14

Rosszul áll a mozdonyokkal a MÁV: újakat nem vehet, ezért most kényszerűségből bérelni fog
Siemens ES64 U2 V7 típusú mozdony már a MÁV-START arculatával – Fotó: MÁV

Másolás

Vágólapra másolva

Annyira rosszul áll mozdonnyal a MÁV-START, hogy kényszerűségből bérelnie kell, írja a Regionalbahn vasúti szaklap. Ennek az egyik fő oka a lap szerint, hogy Lázár János lefújta a 115 mozdony beszerzésére kiírt tendert, amit a Siemens nyert meg, arra hivatkozva, hogy már nem barátkozunk velük. A másik pedig, hogy az osztrákok december 10-től csak ETCS Level 2 fedélzeti berendezéssel ellátott mozdonyokat hajlandóak beengedni a keleti vasútvonalukra, ilyennel pedig nem minden magyar mozdony rendelkezik.

A MÁV közleményben erősítette meg az alaphírt, amelyben indokként a folyamatosan növekvő utasforgalom kiszolgálását hozzák fel. Eszerint 15 darab kiváló műszaki állapotú, használt ES64 U2 V7 típusú kétáramrendszerű, nagyteljesítményű, ETCS vonatbefolyásoló járműfedélzeti berendezéssel is felszerelt mozdonyt bérel a MÁV-VOLÁN-csoport. A mozdonyok október második felétől állnak szolgálatba a belföldi Intercity és a Bécsbe közlekedő Eurocity viszonylatokban.

A MÁV-START arculatára átalakított mozdonyok közel azonos kivitelűek a hazai vasutakon közlekedő 470-es sorozatú Siemens Taurus mozdonyokkal, amelyből a MÁV-START flottájában 10, a GYSEV-nél 5 darab teljesít szolgálatot. A mozdonyok belföldön 160 km/h-ás sebességgel közlekedhetnek majd, de közlekedési engedéllyel rendelkeznek Magyarországon kívül Németországban, Ausztriában, Romániában, Horvátországban és Szerbiában is.

A bérelt mozdonyok egy része felhasználható az elöregedett V43-as típusú, 120 km/órás maximális sebességű vontatójárművek kiváltására, ami energiaköltség megtakarítást is eredményez. A bérlésről szóló szerződést csütörtökön írja alá a MÁV Rail Tours az Akiem SAS céggel. A MÁV-START a mozdonyokat a MÁV Rail Tours Kft-vel meglévő hatályos együttműködési megállapodás keretében veszi igénybe.

A bérbeadó Akiem egy francia mozdonylízing vállalat, amelynek székhelye a Párizs melletti Saint-Ouen-sur-Seineban van. Ügyfelei állami és magán vasúttársaságok az ipari és szállítási szektorban Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban és Németországban. Tulajdonosa a kanadai CDPQ (Caisse de Dépôt et Placement du Québec) alapkezelő.

Honnan lehet ismerős a tulajdonos neve? Mint írtuk, a CDPQ kanadai nyugdíjalap 21,23 százalékos résztulajdonosa a Budapest Airport-nak, amelyet jelentős részben visszavásárolni tervez a magyar kormány.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!