Lázár a vasútról: Nem számítunk a Siemensre, már nem barátkozunk velük
2023. május 13. – 07:50
A MÁV és a Volán tízéves átalakítására tesz javaslatot Lázár János. Ehhez több milliárd dollárra lesz szükség, de az építési és közlekedési miniszter szerint megvannak rá a források a nemzetközi pénzpiacon és a szakmai befektetők körében, tudható meg az ATV Híradó riportjából.
„Én arra teszek a magyar kormánynak javaslatot a következő hetekben, hogy tízéves átalakítási tervet hagyjon jóvá a magyar vasút és a magyar Volán, tehát a közösségi kötöttpályás közlekedés és a közösségi autópályás közlekedés tekintetében”
– mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Vasutasok Szakszervezete a XX. tisztújító kongresszusán. A politikus nem titkolta: a körülbelül 8500 kilométer hosszú vasúthálózat felén csökkentett sebességgel közlekedhetnek a vonatok, a járműpark ötvenéves, a dolgozók átlagéletkora is hasonló. Szerinte két út áll a vasút előtt: vagy így marad minden, vagy nekilátnak az átalakításnak.
Ehhez több milliárd dollárnyi pénz kell, amihez Lázár János szerint megvannak a források a nemzetközi pénzpiacon vagy a szakmai befektetők körében. A járműpark felújításánál a kormány már nem számít a német Siemens cég közreműködésére, mert, mint ahogy fogalmazott, már nem barátkozunk velük.
Az ATV tudósítása szerint elhangzott, hogy nem tervezzük, hogy Siemens járműveket vásárolunk. Tavaly a több mint száz mozdony beszerzéséről szóló tendert a Siemens nyerte. Hogy pontosan mi lesz ezzel a közbeszerzéssel, nem tudni, Lázár ennyit mondott az ügyben:
„Eddig, aki a magyar kormánynak, illetve Magyarországnak szállított járművet, azok alapvetően rendben vannak, legyen szó a Siemensről, Stadlerről vagy bármilyen más járműről. A jövőben felülvizsgáljuk az együttműködéseinket”
– mondta.
A mozdonyoknak körülbelül a harmada, a vasúti kocsiknak körülbelül a negyede, a motorvonatoknak pedig körülbelül az ötöde jelenleg nem üzemképes és nem állítható forgalomba. A Közlekedő Tömeg Egyesület egykori alapítója szerint egy országos vasútfejlesztéshez nélkülözhetetlen a budapesti vasúti kapacitások bővítése.
„Budapest a kulcsa a távolsági közlekedésnek, a távolsági vonatoknak, szinte mindegyike Budapesten kezdődik, vagy végződik, vagy azon halad át, itt mindenképpen kapacitásfejlesztésre van szükség, és enélkül nem lehet vidéken távolsági közlekedést fejleszteni”
– mondta Gyöngyösi Máté, az egyesület szakértője.