Steiner Attila: A napelemeseknek nem kell a termelés után rendszerhasználati díjat fizetni

2023. szeptember 18. – 21:42

Másolás

Vágólapra másolva

Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára fontos bejelentést tett hétfő este a Facebook-oldalán. Úgy fogalmazott: „a sajtóban megpendített téves értelmezéssel szemben nincs olyan elvárás, hogy a háztartási napelemekből hálózatba táplált energia után akár éves szaldó, akár bruttó elszámolásban bárkinek rendszerhasználati díjat kellene fizetnie”.

Mindez azért fontos, mert több napelemes szervezet és így több cikk is azon merengett – például mi is –, hogy az új energiahivatali rendeletek alapján lehet-e olyan helyzet, hogy a Háztartási Méretű Kiserőműveseknek (HMKE) a termelésük után rendszerhasználati díjat kell fizetnie.

Bár mi is találkoztunk már korábban azzal a véleménnyel, hogy nem, hiszen a hivatkozott, félreérthető rendelet egy korábbi törvényre és egy korábbi rendeletre utal vissza, és mivel abban nem definiálta, hogy a termelőknek is fizetnie kéne, így az új rendelet hivatkozott szövege sem a termelésre utalt.

Érdekesség, hogy az Energiaügyi Minisztérium is kiadott hétfő este egy közleményt, de a legfontosabb elemet csak Steiner Attila későbbi posztja tartalmazta. Egyébként valóban félreérthető volt a megfogalmazás, idézzük: „a forgalomarányos rendszerhasználati díjakat az adott elszámolási időszakban az irányonként elkülönített és összegzett villamosenergia-mennyiségek alapján, irányonként kell elszámolni és megfizetni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!