Még 100 hektár földet venne Ácson a katódgyártó cég, a polgármester nem tudja, mennyi bevételt hoz majd a városnak

2023. augusztus 30. – 08:48

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem tudnám most megmondani, hogy mekkora a kínai beruházás támogatottsága. A BAMO marketingcége rendel majd egy közvélemény-kutatást, akkor tisztább lesz a kép. De az biztos, hogy a fotelfacebookosok által hangoztatottakkal ellentétben Ácson ebből a nagy ellenállásból semmit se érezni, sőt sokan bíznak abban, hogy jól fizető munkahelyet teremt ez a helyieknek” – mondta a Népszavának Szentirmai István polgármester, aki még nem tudja, mekkora iparűzési vagy építményadó-bevételt hoz a gyár a önkormányzatnak, de az biztos, hogy a kínai cég épít egy játszóteret, és több humán fejlesztést is terveznek Ácson.

A lap beszámolója szerint az ácsi önkormányzatnál már egyetlen ellenzője sem maradt a gyárnak, de folyik az alkudozás az önkormányzattal is, amelytől 11 hektárt vennének a gyár munkásainak szánt lakótelep építéséhez. A polgármester szerint ezt úgyis el akarták adni, ha a földhivatali bonyodalmak megoldódnak, írja a lap.

Az ácsi katódgyárról rendezett háttérbeszélgetésen Fülöp Ferenc, a BAMO közkapcsolati igazgatója azt mondta, hogy a gyár tervezése már zajlik Kínában, a terveket csak adaptálni kell helyszínre. Az engedélyezési eljárás fél év múlva indulhat, az üzemszerű termelés 2026-ban kezdődne.

A Kiáll(t)unk Ácsért civil szerveződés vezetője szerint viszont egyre többen fordulnak a katódgyár ellen, Lipka Zoltán kikérte annak a technológiának a biztonsági adatlapját, amit a tervezett gyárban használnának, ebből az derül ki, hogy a súlyosan mérgező lítiumsó mellett nikkel, a mangán és a kobalt keverékét, vagyis NMC port használnak fel, ami a cég szerint nem mérgező. „De miért ne lenne az, ha szervetlen vegyületként mindhárom összetevője az?” – tette fel a kérdést Lipka. Problémaként említette azt is, hogy az M1-es autópályán már most hetente történik egy baleset, ez az út nem bír el olyan óriási teherforgalmat, mint amilyet a kínai gyár szabadítana rá.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, az ácsi katódgyár 300 apartmanos lakóparkot épít, kínai munkásokat hoznak az induláshoz. Szijjártó Péter június 21-én jelentette be, hogy 520 milliárd forintból épül új, az akkumulátorokba katódot készítő gyár a Komárom mellett fekvő Ács külterületén. A bejelentés a településen azért okozott felháborodást, mert a polgármester először még tagadta, hogy akkumulátorgyár jönne hozzájuk. Az ácsi katódgyár bejelentése után elmentünk a településre megnézni, mit szólnak a helyiek a beruházáshoz. A többség akkor még nem volt túl lelkes, az erről szóló beszámolónk itt olvasható.

A gyár tervezése javában zajlik, erről ebben a cikkben írtunk részletesen. Arról, hogy kell-e félni az akkumulátorgyárak mérgezésétől, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!