Őszre elkészül az új napelemes elszámolás

2023. augusztus 21. – 09:30

Őszre elkészül az új napelemes elszámolás
Lantos Csaba energiaügyi miniszter: sok ideje már nem maradt a szabályozás megalkotására – Fotó: Hegedüs Róbert/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

2024. január 1-től megszűnik a háztartási méretű kiserőművek, vagyis elsősorban a tetőre szerelt naperőművek éves szaldós elszámolása. Éppen ezért jó lenne lassan tudni, hogy akkor mégis milyen sors vár a napelemesekre. A Világgazdaságnak az Energiaügyi Minisztérium most megígérte, hogy őszre elkészül a szabályozás.

Az uniós jogszabályok miatt legkésőbb a jövő év első napjától új rendszert kell bevezetni. Az éves szaldósítás nagyon kedvező volt a napelemeseknek, akik gyakorlatilag a villamosenergia-rendszert egy hatalmas akkumulátorként használhatták, a háztartások termeltek és fogyasztottak is áramot, és évente egyszer kifizették azt a különbözetet, amennyivel több áramot fogyasztottak az országos hálózatból, mint amennyit abba beletermeltek.

Egy ilyen elszámolás a rendszer-üzemeltető költségeit, például a kiegyenlítés nehézségeit nem ismerte el, pedig a rendszer-üzemeltetőnek nem könnyű azt menedzselnie, hogy amikor süt a nap, mindenki áramot termel, amikor este van, akkor pedig áramot kér.

Azt már jó ideje lehetett tudni, hogy mindenképpen változás szükséges, ami egyeseknek kedvezhet (mert több pénzt fognak kapni a megtermelt áramukért), de sokaknak kellemetlen lesz, mert drágább lesz az, ha ők fogyasztanak, ahogyan az is, ha a termelésüket és a fogyasztásukat valakinek ki kell egyenlítenie.

Bár a minisztérium határozottan nem jelentette ki, de a válaszai alapján a VG arra jutott, hogy a napelemesek benne maradnak az egyetemes szolgáltatásban (rezsiárban). Amit viszont az EM határozottan mondott, így szól:

„A szaldóelszámolás finomhangolása előkészítés alatt áll, az uniós jogból fakadó új elszámolási módszertan szerint a termelt és vételezett villamosenergia-mennyiségek összegzése az új rendszer bevezetését követően már nem éves szinten, hanem havi vagy negyedórás rendszerességgel történik.”

Ez valami olyasmit jelent, hogy amennyiben egy hónapon belül vagy a második esetben negyedórán belül egyensúlyban van a napelemes ügyfél termelése és felhasználása, akkor nettósíthat, de különben el kell számolnia. Vagyis az biztosan nem marad fenn, hogy a nyáron megtermelt napenergiát mindenfajta költség nélkül télen is elfogyaszthatja a nappaneles ügyfél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!