Kijöttek a szabályok a júliusban startoló online árfigyelő rendszerről

2023. május 8. – 23:19

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány márciusban jelentette be, hogy az infláció elleni harc részeként online árfigyelő rendszert hoznak létre, külön munkacsoport is alakult ennek kidolgozására. A hétfő esti Magyar Közlönyben jelent meg az online árfigyelő működésére vonatkozó részletes szabályozás. Ennek egyik legfontosabb pontja, hogy kinek kell adatot szolgáltatni a július 1-én induló rendszerben.

A kormányrendelet szerint:

„az árfigyelő rendszerbe adatszolgáltatásra kötelezett a kereskedő, ha a tárgyévet megelőző lezárt üzleti évben a Kertv. 2. § 9. pontja szerinti kereskedelmi tevékenységből származó, konszolidált nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot”.

Ebbe a körben tartoznak a legnagyobb kereskedelmi üzletláncok, mint például az Aldi, a Lidl, a Spar és a Penny is.

További szabályok:

  • Az árfigyelő rendszer a termékek azonosításhoz szükséges adatokon túlmutatóan a napi és a törzsvásárlói árakat tartja nyilván kereskedőnként és üzletenként.
  • Az online adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni, benne lesz egyebek között a sertéscomb, a fehér kenyér, a 1,5 százalékos ESL tej, a trappista tömbsajt, a lédig idared alma, a virsli, margarin, vaj, spagetti tészta.
  • A napi ár megállapítása során nem lehet figyelembe venni azt a bruttó kiskereskedelmi árat, amelynek alkalmazására az adott termék esetében minőség-megőrzési vagy fogyaszthatósági idejének 72 órán belül történő lejárata miatt került sor.
  • Az adatokat a kereskedő napi szinten köteles feltölteni elektronikusan, legkésőbb a napi ár és törzsvásárlói ár alkalmazását megelőző nap végéig.
  • A kereskedők augusztus végéig egy évre visszamenőleg is kötelesek bejelenteni az adott termékek napi árát.
  • Az elektronikus rendszerhez azok a kereskedők is csatlakozhatnak önkéntesen, akikre a kötelező adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik.
  • Az online árfigyelő adatbázist a Gazdasági Versenyhivatal működteti.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium azt írta közleményében, hogy a kormány azt várja az intézkedéstől, hogy a vásárlók számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, mely lehetővé teszi számukra a fogyasztói árak átlátható összehasonlítását. A tárca szerint az árfigyelő adatbázis használata „így jelentősen erősíti az átláthatóságot, megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, megakadályozza a túlárazást”. Hozzájárul a piaci verseny fokozásához, és így az infláció mérséklődéséhez, olvasható a közleményben.

A kormány azzal számol, hogy az infláció nyáron ugrásszerűen csökkenni fog, és az év végére egy számjegyű lesz. Elemzésünk szerint gazdaságtörténeti bravúr lenne, ha ez valóban megtörténik. Márciusban 25,2 százalék volt az infláció: az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz viszonyítva, míg a háztartási energia 43,1 százalékkal drágult.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!