Infláció vs. kormány: létrejött az online árfigyelő rendszert előkészítő munkacsoport

2023. március 27. – 12:45

Másolás

Vágólapra másolva

Bár Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég arról beszélt, hogy az infláció nyáron ugrásszerűen csökkenni fog, a kormány azért kitartóan harcol ellene: így például egy online árfigyelő rendszert is létrehoznak, de ehhez előbb létre kellett hozni az „online árfigyelő rendszert előkészítő munkacsoportot”.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium MTI-nek küldött tájékoztatásában azzal kezdi, hogy az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók egész Európában sújtják a gazdaságot, energiaválságot és inflációt okoznak, de a kormány harcol ez ellen, és az év végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt. A közlemény szerint már 20 intézkedésről született döntés a drágulás megfékezése érdekében, és szerintük az inflációellenes lépések – többek közt az élelmiszerárstop és a kamatstop – működnek, az infláció tetőzött és lassú csökkenésnek indult.

Mint kiderült, az árfigyelő a Gazdasági Versenyhivatal elnökének ötlete volt, amit a Gazdaságfejlesztési Minisztérium támogatott, és a megfelelő jogi környezet megteremtése, az adatbázis mielőbbi létrehozása és működése érdekében hétfőn egy közös munkacsoport alakult, melynek a kormányt érintő feladatait a GFM gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelő államtitkára koordinálja.

A nemzetközi tapasztalatok szerint a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozza a versenyt, ami hosszú távon is mérséklő hatással lehet az árakra, illetve erősítheti a vásárlói tudatosságot. Így a munkacsoport és az online árfigyelő szolgáltatás célja, hogy a lakosság számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, mely lehetővé teszi a fogyasztói árak alakulásának átlátható módon történő összehasonlítását, valamint megakadályozza a túlárazást, egyúttal jelentősen fokozza a piaci versenyt a hazai kiskereskedelelmi szektorban.

Az árfigyelés a tervek szerint első körben a kiskereskedelmi szektorban megjelenő élelmiszertípusokra fog összpontosítani. A cél az, hogy lehetőleg az év második negyedévének végére működjön az elektronikus árfigyelő rendszer.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!