Épphogy átvették a magyarok a Vodafone-t, már egy közel egymilliárdos bírságot kell kifizetniük

2023. március 24. – 19:00

Másolás

Vágólapra másolva

Közel egymilliárd forintos bírságot kell befizetnie a Vodafone Magyarországnak, írja a Gazdasági Versenyhivatal közleménye alapján az RTL.hu. A GVH még 2016 szeptemberében indított eljárást a mobilszolgáltató ellen azért, mert szerintük valótlan állításokkal népszerűsítették a szolgáltatásaikat.

A gyanú szerint ugyanis a Vodafone nem tudta igazolni, hogy „Európa legnagyobb 4G partnerhálózatát” kínálják – holott 2015 szeptembere és 2016 augusztusa között ezzel hirdették magukat. 2019-ben a GVH közel 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a cégre a valótlan állítások miatt, a Vodafone viszont perelt a döntés miatt.

A bíróság 2021 májusában elismerte, hogy a Vodafone tisztességtelen állítással reklámozta magát, a versenyhivatalt viszont arra utasította, hogy számolja újra a bírságot. A megismételt eljárás végén végül 932 millió 420 ezer forintra büntették a céget – ehhez enyhítő körülményként játszott az, hogy a Vodafone is elfogadta a GVH értékelését.

Időközben a Vodafone egyszerű mobilszolgáltatóból teljes körű telekommunikációs vállalat, majd „nemzetstratégiai jelentőségű projekt” lett, miután a magyar állam és a magyar állam pénzén felpumpált 4iG közösen felvásárolta a cég hazai leányvállalatát. Az ügylet idén januárban zárult le, részletesen itt írtunk a gazdasági aspektusairól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!