Bankpánik: hiába röpködnek a százmilliárdok, mindenki a vészkijáratok felé menekül

2023. március 20. – 11:21

Másolás

Vágólapra másolva

Általános piaci válsághangulat uralkodott el hétfőn a világ tőzsdéin és devizapiacain. A svájci bankmentés hiába oldott meg egy problémát, a befektetők szabadulnak a bankpapíroktól, egyes bankrészvények 10 százalékot meghaladó mínuszban is voltak. A forintnak is fáj a pánik, ismét 400 fölött járt az euró árfolyama. A kereskedésben hatalmasak a kilengések, délhez közeledve az eladói nyomás enyhült, a nagy mínuszokból a nullához közelítenek az indexek.

Frissítés: Délhez közeledve javult a piaci hangulat, egyre több tőzsdeindex kezd felszínre jönni a délelőtti mélyrepülésből. Bár a bankpapíroktól továbbra is szabadulnak a befektetők, a nem banki részvénye drágulása az egész tőzsdei szektornak erőt ad. A délelőtt fél 9 körül még 403 forint közelében járt euróárfolyam is visszatért a 399-400 forintos sávba.

Ami 11 óra előtt történt

A március első felében Amerikából indult bankválság – az USA 16. legnagyobb bankjának, a Silicon Valley Banknak a bedőlése, ami egyben az amerikai gazdaságtörténet második legnagyobb bankcsődjét jelentette – most már Európában, ráadásul a stabil bankrendszeréről híres Svájcban tarol. A múlt héten veszélyhelyzetbe került a patinás Credit Suisse bank, amely a hétvégére össze is omlott volna – ha vasárnap a svájci kormány áldásával fel nem vásárolja a korábbi ellenlábasa, az UBS bank (amely a kizárólag belpolitikai eseményeket követőknek onnan lehetett ismert, hogy Kósa Lajos feat. csengeri örökösnő történetben állítólag ott vezetett számlát az örökösnő).

A svájci bankmentés minden elemében profi intézkedésnek tűnt – már amennyire egy pánikközeli hangulatban lehet egy válságkezelés minden elemében profi. A Portfolio.hu elemzése pontokban sorolja fel, hogy kívülről nézve miért is tűnt még néhány órával ezelőtt is úgy: a svájciak megmutatták, hogy kell profin bankot menteni. Piaczárás utánra és piacnyitás előttre, a hétvégére időzítették a mentőakciót, egy sérülékeny bankot egy betonbiztosan működőbe integráltak, mindezt kormányzati támogatással, az adófizetők pénzének kímélésével. Van ennél jobb megoldás? Ugye, hogy nincs dőlhettek hátra elégedetten a svájciak.

Aztán hétfő hajnalban, reggel és délelőtt – európai órák szerint nézve – kinyitottak a világ tőzsdéi, beindult a kereskedés a devizapiacokon, és kiderül: a befektetőket egyáltalán nem győzték meg a svájci intézkedések.

„Amikor egy hivatalos személyiség azt kiáltja, hogy »mindenki őrizze meg nyugalmát, nincs semmi baj!« – nyomban kitör a pánik”

– hogy Rejtő Jenőt idézzük. Pontosan ez történt hétfő délelőtt.

A hétfői piacnyitás után pánikszerűen adni kezdték a kereskedők a bankrészvényeket. „Egyes források szerint pedig újabb európai bankok küzdhetnek a Credite Suisse-hoz hasonló nehézségekkel” – magyarázza piaci körképében a Portfolio.hu, hogy mi állhat ennek a hátterében. Szerepe lehet persze annak is a negatív hangulatban, hogy a Credit Suisse-ügyön nagybefektetőknek – például katari és szaúdi alapoknak – nagyon súlyos veszteségeket kellett elszenvedniük.

Csak néhány példa az általánossá vált eladási hullámra:

  • A Deutsche Bank részvényei már 11 százalékos mínuszban is voltak a reggeli nyitást követően, innen mínusz 6 százalék környékére tudták feltornászni magukat.
  • A közép-európai pénzintézetek közül a lengyel Alior bank több mint 6 százalékos mínuszba esett, a szintén lengyel PKO bank árfolyamvesztesége is 5 százalék fölötti.
  • Az osztrák Erste és Raiffeisen bankcsoportok részvényei 11 óra körül 5,5 százalékos mínuszban voltak.
  • Az OTP ehhez képest csekély, 2 százalékos mínuszban van a cikk élesítésekor, ez 9300 forintos árfolyamot jelent. Igaz, a magyar nagybank részvényeinek értéke egy hónap alatt így is mintegy 15 százalékot esett, hiszen február 17-én még 10 965 forint volt a záróára (a BUX index annak köszönhetően tud mégis minimális, 0,1 százalékos pluszban lenni, hogy a múlt héten hatalmasat zuhant Mol pozitív irányba kezdett korrigálni, árfolyama 3 százalék fölötti pluszban van).

A piaci pánikhangulat a forint árfolyamára is károsan hatott. Mint már megírtuk, az euró ára hétfőn ismét járt 402 forint fölött is, ami nagyjából 6 forintos drágulást jelentett a pénteki piaczáráshoz képest.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!