Van olyan önkormányzat, ahol 556 közbeszerzésen indult egy cég, és mindet megnyerte

2023. február 8. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb ábrákat és táblázatokat közölt a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB), ami eddig már közel 300 ezer közbeszerzési eljárás adatait dolgozta fel, ezek között van olyan fideszes vezetésű önkormányzat, ahol három cég szinte mindig nyer, írja a 444.hu az adatok alapján.

A konkrét szereplőket ugyan nem nevezik meg, de az egyik cég például 556 közbeszerzési pályázaton indult, amit a város írt ki, és mindegyiket megnyerte, egy másik cég 598 pályázatot nyert, és csak 7 alkalommal vesztett, egy harmadik pedig 297 pályázatot nyert, és kétszer vesztett.

A kutatás megállapításai szerint beazonosítható politikai kapcsolat nélkül 0,52 esélypontja van egy pályázónak Magyarországon, arra, hogy meg tudjon nyerni egy közbeszerzést. A lap kiemeli, hogy Mészáros Lőrinc és érdekeltségei egyre többször, de kicsit kevesebbet nyernek, illetve azt is, hogy különösen érdekes a 2016-os év, amikor az egyszereplős kiírások aránya csökkent, a sokszereplősöké pedig egyenesen kiugrott. Ez volt az az év, amikor Simicska Lajos és Orbán Viktor már teljesen összevesztek – jegyzi meg a lap.

Többször is írtunk arról, hogy a korrupció jelentős probléma Magyarországon, és nemcsak azért, mert a Transparency International legutóbbi jelentése szerint Magyarország az EU legkorruptabb országa, de az Európai Bizottság kondicionalitási eljárásának is ez az egyik jelentős pontja, ami miatt decemberben felállt az Integritás Hatóság, amelynek elnöke részletesen itt beszélt a hivatal munkájáról.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!