Az állam is sokat kockáztat azzal, ha Lázár János kiiktatja a külsős közbeszerzési tanácsadókat

A Telex nemrégiben cikket közölt arról a váratlan változtatási tervről, hogy a kormány alaposan átalakítaná a hazai közbeszerzéseket, és kiiktatná a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadókat (faksz). Helyettük egy új fogalmat vezetne be, az állami intézményeknél alkalmazott állami közbeszerzési szaktanácsadókat.

Cikkünk nyomán azt tapasztaltuk, hogy eléggé felbolydult a szakma. Többen is jelezték, hogy a cikkben nem hangzott el minden releváns érv, sőt, volt, aki kifejezetten úgy érezte, túl sok kritikát kapott egy döntően becsületesen dolgozó szakma.

A cikkünk ugyan azzal is érvelt, hogy kár lenne a fürdővízzel a gyereket is kiönteni, vagyis a visszaélések miatt a teljes rendszert sóval behinteni, de mégis akadt, aki úgy érezte, hogy domináltak a kritikák.

Ahogy ez a közbeszerzési szakember fogalmazott,

„biztosan van nagyon drága tanácsadó, az is jellemző, hogy egy-egy szakember a megrendelő igényei szerint téríti el a tendereket, de a szakma hírnevét sárba döntő, túlárazott szerződéseikkel az államot fejő vámszedőkkel egy szintre került minden becsületes közbeszerzési tanácsadó is”.

Vagyis – vélte forrásunk – úgy tűnhetett, hogy a méregdrága vagy a korrupcióban is részt vevő cégek káros mentalitása általános lenne.

Kibővített érvrendszer

A sokféle érvnek, amely szerint a potenciális reform nagy károkat is okozna, ugyanúgy szívesen teret adunk, mint azoknak, amelyek szerint a változások igen is szükségesek.

Mint emlékezetes, a közbeszerzési szakmát az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény, illetve abba csomagolva a közbeszerzési törvény módosítása forgatta fel fenekestül. Volt, aki szóvá tette, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter itt túlnyújtózkodna a takaróján.

„Ha ő felel az építési beruházásokért, reformálja azt meg, de arra aligha kapott mandátumot, hogy teljesen más jellegű közbeszerzéseket is alapjaiban újraírjon. Úgy tudjuk, ez nem is volt mindenkivel egyeztetve, így jöhetnek még fordulatok, visszatáncolások a folyamatban”

– jósolta egy forrásunk.

A törvénytervezet itt érhető el. Eszerint a szöveg alapján a kormány megszüntetné a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók (faksz) szerepét. Helyettük a kormányzati irányítás alatt lévő költségvetési szervek (minisztériumok, azok háttérintézményei, rendőrség, iskolák, kórházak) számára bevezetné az állami közbeszerzési szaktanácsadó fogalmat; ők állami alkalmazottak is lennének.

A nem kormányzati ajánlatkérők (önkormányzatok, egyházak, uniós támogatást elnyerő szervezetek), illetve az állami tulajdonú cégek esetében pedig vagy szintén ilyen állami szakemberre lesz szükség, vagy saját hatáskörben más végezheti a közbeszerzés kiírását, de itt is megszűnik a fakszkövetelmény.

Az alapvető remény az, hogy az új rendszer olcsóbb lesz az államnak, mert nem kell a drágán számlázó külsős cégeket, ügyvédi irodákat megfizetni. Ugyanakkor azért a „szakember nélküli”, kisebb közbeszerzések így aligha lesznek professzionálisak. Arról pedig már eleve vegyes véleményeket hallottunk, hogy a közbeszerzések tisztasága szempontjából mi a kedvezőbb: ha állami struktúrában maradnak a feladatok, vagy ha külsősök vesznek részt az előkészítésben.

Nem biztos, hogy olcsóbb lesz

A szakma kritikái szerint a remélt spórolás csalóka, „a kockás füzetben” persze kijön, de az életben már nem biztos, hogy megvalósul. Mint forrásaink mesélték, többféle állami intézmény ír ki közbeszerzést. A nagyon nagy ajánlatkérőknél valóban érdemi költségcsökkenést jelent, ha van saját szakemberük, közbeszerzési osztályuk, de nekik a legtöbb esetben eddig is volt ilyen emberük és részlegük. Ezeken az osztályokon akár harminc-negyven ember is dolgozott.

Ha valahol volt közbeszerzési osztály, de mégis adogatták a megbízásokat a külső cégeknek, az mindig gyanús, ott érdemes volt beavatkozni. Azt tapasztaltuk, hogy ennek megszüntetését üdvözli a szakma.

Ugyanakkor azzal érveltek a közbeszerzési tanácsadók, hogy mindössze két-három olyan kiemelt cég volt, amely akár milliárdos bevételt is elért és elképesztő összegeket kért el. A kisebbeknél azonban ma már nem volt jellemző a magas, akár a projekt értékének 1 százalékára rúgó tanácsadói díj, sokkal inkább a 0,5 százalék alatti díjak voltak a jellemzőek.

A kicsiknél lesz gond

Ha pedig a jövőben egy kisebb állami intézmény, amely évente csak két-három közbeszerzést bonyolított, most majd szintén felvesz embereket, az nem lesz olcsó mulatság.

„Képzelje el, ha egy intézménynél mindössze évi három-négy közbeszerzésre kell saját ember. Egy ilyen kis intézmény is kénytelen lesz három-négy embert felvenni”

– mondta egyik forrásunk. „A kötelező képzések, a szabadságolások miatt egy szakember felvétele biztosan nem megoldás, legalább két képzett szakember kell, ráadásul az is túl költséges lenne, ha a magasabb képzettségű közbeszerzési szakember végezné az adminisztrációt. Viszont, ha már három-négy embert kell egész évben fizetni, annak költségénél hatékonyabb lenne a külsős megbízás.”

Emellett a külső cégeket lehet versenyeztetni, és azért az is előny, hogy ahol sok a feladat, ott sok lesz a tapasztalat és a felhalmozott tudás.

„Aki évente száz közbeszerzést csinál, az többet tud, mint aki hármat. Ahol húsz tapasztalt szakember dolgozik egy cégnél, ott lehet egymást kérdezni, hogy te hogy csinálnád, láttál-e már ilyet.”

Még az értelmezés sem egységes

Tapasztalatunk szerint a szakma eleve nem is ugyanúgy értelmezte a törvénytervezetet. Volt, aki azt vizionálta, hogy bár a törvény alapján megszűnnek a fakszok, de az állami beruházás fogalmának definiálásánál bizonyos önkormányzati beruházás is azonos megítélés alá esik, vagyis akár egy önkormányzat is köteles lehet állami beruházási szakembert bevonni.

Erről a forrásainknak nagyon negatív véleménye volt.

• Hogy nézne ki ez a gyakorlatban? Egy ellenzéki kis falu uniós forrásból megvalósuló közbeszerzésénél milyen állami céggel kooperáljon?
• Esetleg lenne az állam és az önkormányzati rendszer kisebb bugyrainak egy közös közbeszerzési hivataluk?
• Aki látott már állami hivatalokat egymással kooperálni, az tudja, hogy ez a csúszások, felelősségáthárítások melegágya.

A szakma így most azt találgatja, mi fog módosulni a tervezetből, mi az, ami az első verzió után joghézag, mit szól az unió ahhoz, ha Magyarországon nem lesz ilyen, az unió által elismert szakma?

Nem ez a fő baj

Többen jelezték, hogy a szakma magas óradíjai is megtévesztőek. Mint hallottuk, vannak aranyárban megkötött szerződések, de csalóka, ha 50-150 ezer forintos óradíjakról írunk. Fontos azt tisztázni, hogy ilyen hivatalos óradíjak nincsenek a szerződésekben, legfeljebb a gyakorlatban.

Ha valaki elkér 5 millió forintot egy közbeszerzés teljes körű lebonyolításáért, és azt mondja, hogy ez 200 munkaóra, akkor ott hivatalosan 25 ezer forint az órabér. A magasabb díj csak akkor jön ki, ha a valóban szükséges időráfordítás nem 200 óra, hanem csak 100, vagy esetleg csak 50, akkor a 25 ezer forintos valós órabér 50 ezer forintra vagy akár 100 ezer forintra is felugrik.

Egy szakember a Telexnek azt mondta: „ez azért tényleg elég magas összeg, de ne gondoljuk, hogy az igazán nagy pénzek itt szivárognak ki”. Ha ez lenne egy uniós projekt legnagyobb „szivárgása” az idilli lenne, hiszen akkor egy uniós projekt 1 százaléka alatt megállna az „elméleti elfolyás”.

Magukban a szerződésekben „csúsznak el a nagy pénzek”, bár a közreműködőkre is nagyon figyelni kell, mondta forrásunk.

Minőségbiztosítók

Ahogy jelezték nekünk, a közbeszerzési tanácsadói díjaknál azért eddig is több volt a transzparencia és több volt a limit. Az uniót korábban is inkább az bosszantotta, hogy duplikációk voltak: „Brüsszel” a forrásokon belül fizetett egy közbeszerzési tanácsadót, de fizetett egy minőségellenőrt is.

Itt most tarvágás lesz, és tapasztalatunk szerint a szakma velünk szóba álló része most azokra nagyon dühös, akik a politika kegyeltjeiként hirtelen felíveltek, letarolták a piacot, de annyira mohók voltak, hogy az állammal és a politikusokkal is összevesztek (természetesen itt a konkrét szereplők változása mindig kockázat), és akik miatt most mindenki pórul jár.

Pedig – vélik ezek a szakemberek – a tanácsadókat, a pályázatírókat vagy a közbeszerzési szakembereket lehet utálni, de ha kirúgjuk őket és összeomlik a rendszer, az drágább lesz.

Nem fognak mind beülni

Itt persze felvethető, hogy az állam nem nélkülözni szeretné ezeket a szakembereket, csak azt szeretné, hogy ők keressenek kevesebbet, és üljenek be egy állami hivatalba. Nos, nem fognak beülni, vagy legalábbis sokan nem fognak beülni – gondolják a piacon.

Egészen más a magánszféra, még ha az államnak is dolgozik, mint az állami szféra.

„Azt senki ne gondolja, hogy egy komoly közbeszerzési szakember, aki az elmúlt években jelentős szaktudást szedett össze, és igen komoly egzisztenciát szerzett, arra vágyna, hogy beüljön egy minisztériumba, hogy ott politikai kinevezettek rugóztassák, kioktassák őket. Ezek a szakemberek nem fognak »előrehaladási jelentéseket«, riportokat írni.”

Olyan szakemberrel nem beszéltünk, aki szerint erre a szakmára ne férne rá a ráncfelvarrás, az átalakítás. Van, aki szerint jó is az irány, más azt mondja, mindig vannak ilyen szabályozási, átalakítási lendületek, de ennek majd biztosan lesz olyan része is, ami elbukik.

És talán így is lesz jól, mert ha valami kötelezően beszerveződik az államba, akkor ott már nem lesz a szereplők között verseny, nem az csinálja majd a munkát, aki jobb ár-érték arányt ad, hanem az, akit erre az állam felvett egy szép, nagy és fix fizetéssel – véli egy szakember, aki így folytatta:

„Éppen ezért én azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat még csak egy tárgyalási alap, amellyel nem biztos, hogy az állam berkein belül mindenki egyetért, de az, hogy megváltozik a szakmánk, az már egészen biztosan visszafordíthatatlan.”