Schobert Norbi új termékeket és új rendszerben működő Update-bolthálózatot ígér

2023. január 19. – 07:13

Másolás

Vágólapra másolva

December közepén a Norbi Update Zrt. franchise-partnerei sorra húzták le a rolót, mert a cég bolthálózatai az ellehetetlenülés határára sodródtak. Majd a tulajdonos Schobert Norbert bejelentette, hogy a részvénytársaság operatív működésébe szakmai és pénzügyi partnert von be.

Schobert később azt nyilatkozta, hogy nem szűnik meg a hálózat, csak éppen logisztikai átállás zajlik. Azóta nem nyilatkozott a Norbi Update-ről. Most a Blikknek beszélt, de túl sok konkrétumot nem árult el a jövőjéről.

Azt mondta, hogy a boltjai megszenvedték a koronavírus-járvánnyal járó korlátozásokat, majd jött a sztrókja, és a cégen belül visszaéltek a helyzetével. Azt állította, hogy a rezsiválság és az élelmiszer-infláció miatt még tovább csökkentette a boltjai számát.

„Ennek az lett a vége, hogy egy komoly befektető állt a cégem mögé, teljes reorganizáció zajlik. Eddig kizárólag franchise-rendszerben működtünk, de mostantól lesznek saját boltok is. Rengeteg új termék jön, nem csak Update. Logisztikai váltás is történt. Komoly váltáson megy át a cég, és mindenben benne vagyok, a további részletekről azonban nem beszélhetek” – mondta Schobert, aki azt is ígérte, hogy több korábban bezárt üzlet a napokban újra kinyit.

Egy korábbi munkatársa azt mondta a Blikknek, hogy lassú leépülés volt a cégnél, ritkult az árukészlet, kevesebb termék érkezett, ami százmillió forint feletti forgalomkieséssel járt. Szerinte kérdéses, hogy még helyreállítható-e a rendszer.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!