Ez a negyven termék drágult leginkább, ön mennyiért veszi őket?

2023. január 13. – 12:36

Másolás

Vágólapra másolva

24,5 százalék volt az infláció decemberben, ami várhatóan a legmagasabb érték lesz az Európai Unióban. Ez ugyan csak pár nap múlva derül ki, mert az EU-s statisztika – az úgynevezett harmonizált fogyasztóiár-index – az országok által mért adatokat fésüli egybe, teszi összehasonlíthatóvá. Azt már tudjuk, hogy az eurózóna 19 országában átlagosan egy számjegyűvé csökkent az infláció, ezért valószínű, hogy nem okoznak majd kellemes meglepetést a magyar adatok, amik EU-s értéke általában magasabb a KSH által közöltnél.

A KSH szerint Magyarországon a korábbi hónapokhoz hasonlóan az élelmiszerek (44,8 százalék) és a rezsi (55,5 százalék) drágult a legnagyobb mértékben, a havi drágulást a benzinárstop december eleji eltörlése is megdobta. Az éves infláció 14,5 százalék lett, ilyenre 1996 óta nem volt példa.

A KSH által közzétett 2022. decemberi inflációs számok közül előbányásztuk a nyers adatokat, hogy a százalékokon túl azt is megnézzük, hány forintról hány forintra drágultak egyes termékek, szolgáltatások. A statisztikai hivatal ugyanis nem figyeli mindennek az árát, csak bizonyos termékeket monitoroz hónapról hónapra.

Így lehet az, hogy például a kilós trappista sajt árváltozását a KSH-tól is tudhatjuk, a jó kis olasz tésztára reszelendő parmezánét viszont csak saját tapasztalatból. Arra is van példa, hogy egyes termékek figyelése valamilyen okból megszűnik, mint történt az például 2022 januárban szegény gépsonkával.

Sokszor azonban valahogy másra emlékszik az ember, más árakat lát a boltban, mint a statisztikában. Ezt okozhatja az, hogy mindenki más boltban vásárol, de eltérőek az árak vidéken és a fővárosban is. Ha kíváncsi arra, vajon milyen összegekből számította a 2022. decemberi inflációt a hivatal, nézze meg az alábbi táblázatot, és miután elmorzsolt egy könnycseppet a 2021. decemberi árakat látva, hasonlítsa össze azzal, amit a 2022. decemberi blokkján lát.

Ön is 4600-ért vette a trappista kilóját? 800-ért a 10 deka vajat? 830-ért a spagettit, 65-ért a zsömlét?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!