Az eurózónában már 9 százalékra csökkent az infláció

2023. január 6. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az euróövezeti infláció 9,2 százalékra csökkent decemberben, az előző év azonos időszakához mérten – közölte gyorsbecslésében az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Eurostat a nemzeti statisztikai hivatalok által közölt adatok alapján készíti számításait.

Az eurót használó EU-s országokban összességében már csökken az árak emelkedésének üteme, novemberben ugyanis még átlagosan 10,1 százalékkal nőttek az árak.

Az energia ára kiemelkedő mértékben, 25 százalékkal nőtt ezekben az országokban. A legtöbb fogyasztó számára érzékeny pontnak számító élelmiszer-infláció 13,8 százalék volt decemberben.

A nagyobb gazdaságok közül

  • Németországban 9,6
  • Franciaországban 6,7
  • Olaszországban 12,3

százalék volt az infláció 2022 utolsó hónapjában. Magyarország eurót használó szomszédai közül

  • Szlovákiában 15,
  • Szlovéniában 10,8
  • Ausztriában 10,5 százalék.

Horvátországban pedig januárban vezették be a fizetőeszközt. A decemberi magyar adat egyelőre nincs meg, január 13-án közli majd a KSH. Novemberben 22,5 százalék volt nálunk az infláció, ami újabb több mint húszéves rekordot jelentett. Az élelmiszerek árának emelkedése mintegy 44 százalékos volt.

Elemzők szerint a következő hónapokban nálunk még gyorsulhat a drágulás, de 2023 közepétől már várhatóan lassulni fog. Orbán Viktor decemberben arról beszélt, 2023 végére lehet újra egy számjegyű az infláció Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!