A mariupoli acélgyár tulajdonosa is bejelentkezhetett a Dunaferrért

2023. január 10. – 20:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán Metinvest acélipari óriás vezetése levelet írt Orbán Viktornak, amiben az érdeklődésüket fejezik ki a dunaújvárosi Dunaferr vasmű megvásárlásával kapcsolatban – írja a dunaujvaros.com. A lap meg nem nevezett forrásai szerint a cég vállalná, hogy újraindítja a vállalat mostanra leállított részeit.

A több ezer embernek munkát adó Dunaferr évek óta a megszűnés szélén táncol. A cég tulajdonviszonyai nem tiszták, olyan is előfordult, hogy biztonsági őrök próbálták meg elfoglalni a komplexumot.

A Dunaferrt tavaly ősszel majdnem lekapcsolták az áramról, majd hosszú huzavona után december közepén a bíróság elrendelte a felszámolását. Ezzel együtt a munka egy része folytatódik a gyárban, bár a munkavállalók béreit általában késve fizetik csak ki.

A dunaujvaros.com szerint a Dunaferr alapanyag-utánpótlásáról most a brit Liberty fémipari vállalat gondoskodik. Az ő forrásaik azt mondják: a Liberty is meg akarja szerezni a Dunaferrt, azért tartja „őrlángon” a céget.

Ha nem menti meg valaki a Dunaferrt, akkor több ezer ember veszítheti el a megélhetését. A cégről még korábban ebben a cikkünkben írtunk hosszabban. A Metinvesthez tartozik egyébként a Mariupoli acélgyár is, amit tavasszal hónapokig védtek az ukránok az orosz ostrommal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!