Eurós árakat vezet be egy budapesti szépségszalon

2023. január 6. – 19:37

Másolás

Vágólapra másolva

„Eurós árak februártól”

írta pénteki posztjában egy Budapest belvárosában lévő szépségszalon. Februártól a szolgáltatásaik ára euróban lesz meghatározva, de a vendégek továbbra is fizethetnek forinttal, a cég egy, a bejegyzés alatti kommentre reagálva azt írta: az adott napi árfolyamon történik majd az átváltás forintra.

Nem egy kicsi üzletről van szó, a Facebookon például csaknem 14 ezer követőjük van. Kerestük a szépségszalont, hogy megtudjuk a váltás okát, de a cikk megjelenéséig nem értük el őket.

Korábban már írtunk arról, hogy olyan gyenge a forint, hogy egyre többen kérnek inkább eurót. A magyar fizetőeszköz 2010 óta értékének több mint felét elveszítette az euróhoz mérten. Amikor ennyire gyenge és változékony egy ország fizetőeszközének árfolyama, mindig egyre többen próbálnak más valutában pénzt szerezni. Magyarországon is ez a helyzet, egyre többen euróban hirdetik meg az ingatlanjaikat, de az informatikai szektorban is egyre elterjedtebb a külföldi fizetőeszközök alkalmazása. A kormány korábban arról döntött, hogy a cégek a társasági adójukat és az iparűzési adót már nemcsak forintban, hanem euróban, sőt akár dollárban is megfizethetik.

Nem tudni, hogy a szépségszalon is az árfolyam gyengülése és változékonysága miatt döntött-e így, a belvárosban vélhetően sok külföldi vendégük van, de a posztjaik, lájkolóik és kommentelőik alapján bőven lehetnek magyar vendégeik is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!