A kormánymédia szerint Matolcsy élete végéig MNB-elnök akart maradni, a jegybank határozottan cáfol

2022. december 6. – 14:21

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzeti Bank „határozottan cáfolja” a kormánypárti médiakonszern gazdasági hírportálán, a vg.hu-n megjelent „értesülését”, mely szerint Matolcsy György egy olyan jogszabály-módosításért lobbizott a kormánypártoknál, mellyel „élete végéig, de minimum 2031-ig” a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhatott volna.

A vg.hu szerint a kormánypártok elutasították Matolcsy kezdeményezését, aki emiatt megsértődött, és ennek „a személyes sérelemnek” tudhatók be az MNB elnökének hétfői, a kormány gazdaságpolitikáját súlyos kritikával illető mondatai.

Az MNB keddi közleménye azonban leszögezi: „a Magyar Nemzeti Bank határozottan cáfolja a VG.hu oldalon megjelent azon sajtópletykát, amely szerint az MNB az elnöki mandátum hosszára vonatkozó szabályok módosítását kezdeményezte volna”, és a jegybank

azonnali helyreigazítást kér minden érintett sajtóorgánumtól.

Megkeresésünkre a Fidesz-frakció viszont cáfolta az MNB-t, és a vg.hu információit erősítette meg. „Az tény, hogy a jegybanktörvény módosítását előkészítő egyeztetéseken felmerült az MNB részéről a szervezeti átalakítás kapcsán a jegybankelnök mandátumának meghosszabbítása több verzióban” – írták.

„De a frakció ezeket végül elvetette, mert a megbízatás időtartamát meghatározó alaptörvényi korlátot nem kívánta átlépni”.

Az MNB elnökét a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök hat évre nevezi ki, legfeljebb két ciklusra. Matolcsy 2013 márciusában cserélte le a nemzetgazdasági tárcát az MNB-elnökségre, második ciklusát 2019 márciusában kezdte meg, megbízatása így 2025-ben jár le.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Matolcsy György hétfőn, a parlament gazdasági bizottságának ülésén kemény szavakkal ostorozta a kormány gazdaságpolitikáját (melynek a legutóbbi időkig az MNB is tevékeny részese volt); elmondása szerint „Magyarország válságközeli helyzetben van”, „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”, az EU-ban csak „hátulról a 4. termelékenységi szintet képviseli”.

Ahogy azt a Matolcsy-kritika politikai hátterét boncolgató elemzésünkben írtuk, a kijelentés súlyát az adja, hogy

bár az MNB-elnök nem először kritizálta a Fidesz-kormány gazdaságpolitikáját, de ilyen magas rangú gazdaságpolitikai vezető ilyen keserű és átfogó helyzetképet eddig még nem rajzolt az Orbán-kabinetről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!