A kormány a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot

2022. december 6. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

A lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot a kormány – jelentette be a kormány Facebook-oldalán Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter.

A döntés alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot 2023 januártól:

  • a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető,
  • a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók.

A gazdaságfejlesztési miniszter a döntésről azt mondta, hogy amennyiben nem intézkedtek volna, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellett volna felemelni, szerinte ezzel százezren kerültek volna nehéz helyzetbe. Hozzátette: diákhiteleket már közel félmillióan vették igénybe, és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járultak hozzá. A miniszter szerint a döntésre azért is szükség volt, mert „a kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, meg kell védeni a fiatalokat”.

Nagy Márton korábban arról beszélt, hogy egyelőre maradnak a lakossági árstopok, sőt azok bővítésére is készülnek. A miniszter itt már azt is megemlítette, hogy a diákhitelekkel is vannak terveik: bejelentette, hogy javasolni fogja, hogy a szabad felhasználású diákhitel jelenleg 4,9 százalékos kamatát januártól „stoppolják le”. Korábban az MNB a kamatstopok ellen érvelt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!