Nagy Márton: 40 százalék felett dráguló, itthon előállítható termékek kaphatnak ársapkát

2022. november 7. – 21:04

Nagy Márton: 40 százalék felett dráguló, itthon előállítható termékek kaphatnak ársapkát
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter beszédet mond a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2022 című rendezvényén az Akadémia Klubban 2022. október 14-én – Fotó: Soós Lajos/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Egyelőre maradnak a lakossági árstopok, sőt, körük hamarosan bővülhet olyan termékekkel, amelyek drágulása 40 százalék felett van, és itthon is előállíthatók – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus szerint a napokban dönthet a kormány újabb hatósági áras termékkörökről.

Az árstop jövőjét az infláció határozza meg, ami Nagy Márton szerint egyelőre nem csökken, év végére meghaladhatja a 25 százalékot, és onnan fordulhat lejjebb. A pénzromlás kordában tartásában segítenek az élelmiszerárstopok, tette hozzá.

Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy kommentálta a bejelentést, hogy a hír már közismert volt, Orbán Viktor lényegében múlt héten bejelentette, azóta egy hét eltelt konkrétumok nélkül. Bod Péter Ákos szerint most lehet találgatni, melyek azok az élelmiszerek, amik megfelelnek az ársapka kritériumoknak, talán a tojás, de az se biztos. Végül közölte: az infláció megfékezéséhez a kamatemelési döntésre volt szükség, az ársapka csak improvizálás, bohóckodás.

Nagy Márton az InfoRádióban beszélt a diákhitelekről is, és bejelentette, hogy mivel a kamatok emelkedésének terhe egyre nagyobb lenne, azt fogja javasolni, hogy a szabad felhasználású diákhitel jelenleg 4,9 százalékos kamatát januártól stoppolják le, mert különben jelentősen megdrágulhat.

Nagy a Magyar Postát is felügyelő miniszterként szólt a hivatalok bezárása nyomán támadt felzúdulásról. Mint fogalmazott, megérti a panaszokat, de a cég jelentős veszteséget termel, ráadásul fel kell készülnie a liberalizáció és a digitalizáció jelentette kihívásokra is. Azokat a postákat zárták be, ahol az ügyfélszám nagyon alacsony, ráadásul a vidéki bezárások átmenetiek a fűtési szezonban, tavasszal újra fognak nyitni.

A társaság átalakítását pedig új szakemberre bízza, keddtől Balczó Barna lesz a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szakember 2016 óta a társaság felügyelőbizottsági elnöke, és eddig az MFB Invest vezérigazgatója volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!