90 százalékos extraprofitadót vezethet be Németország az energiaszektorban

2022. november 24. – 20:41

Másolás

Vágólapra másolva

Egy bizonyos határ feletti bevétel 90 százalékát kitevő extraprofitadó bevezetését tervezi a német kormány az energiaszektorban a Bloomberg szerint. Az amerikai portál megszerzett egy törvényszervezetet, amely szerint az áram megawattóránkénti eladási árát a termelés módja alapján, különböző határértékek felett adóztatnák meg. Ez alapján:

  • a megújuló és nukleáris energiából származó áramnál 130 euró,
  • a ligniterőművek termelésénél 52 euró,
  • a kőolajból-erőműveknél 28 euró

feletti megawattóránkénti árra vonatkozik majd a 90 százalékos extraprofitadó. Az adó visszamenőlegesen idén szeptember elejétől jövő június végéig lenne érvényben, és azt 2024 végéig lehetne meghosszabbítani.

Németországban korábban egy 200 milliárd eurós (körülbelül 80 ezer milliárd forintos) rezsicsökkentési program elfogadásáról döntöttek, ezt kívánja a kormány részben az extraprofitadóval finanszírozni. Szintén az energiaválság megoldását szolgálja az is, hogy ősz elején több energetikai céget is államosítottak az országban.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, az áram piaci árát mindig a marginális termelési ár határozza meg, ez pedig az utóbbi időben a földgázból termelt villamos energia ára volt. Mivel a földgáz ára az egekbe lőtt ki, az áram piaci ára is vele mozgott, ami miatt a többi termelési móddal áramot előállító erőművek eurómilliárdos nyereségre tesznek szert.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!