A Mol jövő héten nem szállít üzemanyagot a kis benzinkutaknak

2022. november 17. – 20:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Mol nem szállít benzint és dízelt jövő héten azoknak a kis benzinkutaknak, amelyekkel idén tavasszal, a benzinárstop bevezetése után kötöttek szerződést – írja az Rtl.hu.

A Mol az ellátás biztonságának fenntartásával indokolta a döntést. „Az átmeneti korlátozások határozatlan időre szólnak, de hetente felülvizsgáljuk az ellátási stratégiánkat, és minden esetben teljesítjük a szerződéses kötelezettségeinket” – közölték az RTL megkeresésére.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint a Mol döntése lényegében azt jelenti, hogy Magyarországon bedőlt a biztonságos üzemanyag-ellátás. Szerinte a döntés miatt 400-500 benzinkút is kieshet a rendszerből, amelyek a magyar üzemanyagellátás 30 százalékát biztosították. Úgy véli, sorban állásokra és hosszú várakozási időre kell majd számítani a kutakon, a legnagyobb gond vidéken lehet. A benzinárstop egy évvel ezelőtti kihirdetésekor mintegy kétezer benzinkút működött Magyarországon.

A Mol közleménye ezzel szemben azt állítja, hogy a szállítások felfüggesztése az összes magyarországi benzinkút körülbelül 10 százalékát érinti csak. „Az érintett 194 viszonteladóval szemben a Mol-nak kiszolgálási kötelezettsége nincs, de a hatósági ár életbe lépését és az importkiesést követően szerződést kötöttünk velük. Ez az ügyfélkör az összes hazai töltőállomás 10 százalékát teszi ki. (…) Az átmeneti korlátozások határozatlan időre szólnak, de hetente felülvizsgáljuk az ellátási stratégiánkat, és minden esetben teljesítjük a szerződése kötelezettségeinket” – áll a vállalat közleményében.

Azt írják, számukra „Magyarország működése es ellátásbiztonsága a legfontosabb, ezért felelős vállalatként átmeneti korlátozásokat vezetnek be, hogy országszerte biztosítani tudják az üzemanyagot”. Kiemelték, hogy az intézkedéseket több körülmény teszi szükségessé:

  • A tavaly novemberben bevezetett hatósági ár miatt jelentősen megnövekedett az üzemanyag iránti kereslet a Mol töltőállomásain, miközben jóval kevesebb importtermék érkezik az országba.
  • 2022 novemberétől gondoskodniuk kell a stratégiai gázolajkészletek visszapótlásáról is, mivel a magyar kormány még július végén felszabadította az üzemanyagtartalékok egy részét, és most fel kell tölteni a tárolókat.
  • Az orosz tüzérségi találat után rövid idő alatt sikerült megjavítani a Barátság kőolajvezeték áramellátásért felelős transzformátor-állomást, de a kőolajszállítás alacsony nyomáson indult újra, az incidens pedig fokozott éberséget kíván minden Magyarország ellátásbiztonságában érintett szereplőtől.
  • Múlt hétvégén lezárult a Dunai Finomító ütemezett nagyleállása, de az újraindítás során további karbantartási feladatok merültek fel. A javítási munkák jelenleg is zajlanak, de a karbantartás miatt gyártási kapacitáskieséssel számolnak.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!