500 forint felett is járt csütörtökön a font

2022. október 13. – 14:33

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök délután negatív rekordot döntött a forint árfolyama a fonttal szemben, 14:30-kor 500 forintot kellett adni egy angol fontért.

Forrás: Google Finance
Forrás: Google Finance

A délelőtti órákban az euró és a dollár árfolyama is csúcsot döntött, az euró 434,110, a dollár 447,930 forintot ért egy adott ponton.

A forint gyengülésének a hátterében leginkább a kedden megjelent legfrissebb inflációs adat állhat: a KSH adatai szerint szeptemberben 20,1 százalékra, azaz 26 éves rekordra emelkedett a fogyasztói árak emelkedésének üteme (azért volt most ekkora az ugrás az augusztusi 15,6 százalék után, mert a KSH szeptemberben számolta először a rezsikiadásokat már az új rendszer szerint, azaz az átlagfogyasztás feletti részt a piaci áron, így a háztartási energia és a fűtés 62,1 százalékkal drágult).

Ugyanakkor számos olyan tényező van, amely a forint erősödése mellett szólna – a Holdblog ebben a posztjában bővebben foglalkoznak ezzel –, ám hiába a magas kötvényhozamok, a csökkenő gázár vagy az unióval való megállapodás esélyének javulása, a forint mégsem erősödik.

Mint ebben az átfogó elemzésben megírtuk, a forint egy év alatt értéke 19 százalékát veszítette el az euróval szemben, és bár a kormány előszeretett magyarázza ezt külső tényezőkkel (háború, szankciók, baloldal, világgazdasági helyzet), a valóság közben az, hogy a régióból se a lengyel, se a cseh, de még a román valuta sem értéktelenedett ennyit – ami egyértelműen jelzi: a forint rohamos gyengüléséért a magyar kormány igenis sokat tett.

A forint fokozatos értékvesztéséről szóló videónk itt nézhető meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!