Újabb mélyponton a forint: 442 forint fölött járt a dollár, 428 forintba került az euró

2022. október 10. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délután tovább tartott a délelőtt kezdődött mélyrepülés a forint piacán. A dollár és az euró ára is folyamatosan emelkedett újabb és újabb történelmi csúcsokra. A Portfolio.hu adatai szerint az euróval szemben az új forintmélypontot a 428,57 forintos szint jelenti – ez azt jelenti, hogy

egyetlen hónap alatt több mint 30 forinttal, nagyjából 8 százalékkal értékelődött le a forint az euróhoz képest.

És még mindig jobban áll, mint a dollárral összevetve. A dollár árfolyama kedden délután úgy lépte át a lélektaninak számító 440 forintos szintet, hogy meg sem állt 442,296 forintig, ami szintén történelmi mélypontot jelent. A dollár ára egyetlen hónap alatt nagyjából 48 forintos drágulással jutott el erre a szintre, ez a forint körülbelül 12 százalékos leértékelődését jelenti.

Az árfolyammozgások hátterében részben a dollár-euró keresztárfolyam alakulása áll: az euró a dollárral szemben szintén történelmi mélypontra esett hétfőn, a 0,97-es szint alatt is járt már az árfolyama (augusztus 22-én volt először paritásban a két pénz, azaz ért 1 euró 1 dollárt).

A délelőtti devizapiaci események

Tovább romlott a magyar fizetőeszköz értéke hétfőn délelőtt a dollárral szemben: a korábbi 435,75 forintos ár helyett már a 438, 69 forintos értéket is elérte a Google Finance adatai szerint, de később a 439, 749 forintos is ár is megvolt, és negyed tizenegy körül már a 440,6 forintos árat is meghaladta.

Fotó: Google Finance
Fotó: Google Finance

Az euróval szemben sem áll jól a forint, már át is törte a korábbi maximumot: 10 óra előtt nem sokkal 426, 7 forintot kellett fizetni egy euróért, negyed tizenegykor pedig 427 forint fölé is felugrott az ára.

Fotó: Google Finance
Fotó: Google Finance

Szeptember végén intenzív forintgyengülés kezdődött a devizapiacokon. A forint mélyrepülése az euró árát 420 forint fölé, a dollárét 434 forint fölé vitte a kereskedés kezdete utáni első kevesebb mint két órában. Akkor 423 forint felé is benézett az euró ára, a dollár csúcsa 437,43 forint, a svájci franké 444,96 forint volt.

A forint instabilitásán az utóbbi időben nem vagy csak nagyon keveset javított a jegybanki kamatemelés. Arról, hogy miért nem emeli tovább a jegybank az alapkamatot, ebben a cikkben írtunk bővebben, arról pedig, hogy miért ilyen bivalyerős a dollár, ebben a cikkben olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!