Az OTP-részvények egyötöde mostanra olyan kézben van, amire aligha gondolt

2022. október 7. – 17:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A hazai kisbefektetők augusztusban 6,7 milliárd forintnyi friss pénzt költöttek bankpapírokra a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Ezzel az idén nyolc hónap leforgása alatt már nettó 416,1 milliárd forintért vásároltak bankrészvényeket, amelyek állománya így augusztus végére elérte az 524,3 milliárd forintos történelmi rekordot – írja a Napi.hu.

A lap megjegyzi: bár a pesti tőzsdén az OTP mellett a Takarék Jelzálogbank és az MKB Bank részvényeivel is lehet kereskedeni, utóbbiak forgalma elenyésző, vagyis ennek a tőkének a döntő része valószínűleg OTP-részvényekbe került. Ebből és az 524,3 milliárdos állományból a lap szerint az következik, hogy augusztus végén

az OTP teljes részvényállományának legalább az ötöde már a kisbefektetők kezében lehetett.

Egyébként összesen 1113,7 milliárd forintnyi lakossági megtakarítás volt augusztusban magyar tőzsdei részvényekben, ami azonban az árfolyamcsökkenések hatására még nem éri el a történelmi rekordot. A lakossági befektetők nyolc hónap alatt csaknem 300 milliárd forintot buktak a hazai tőzsdén, ami persze csak akkor realizált veszteség, ha eladták a részvényeiket.

A veszteség zöme, 265 milliárd forint, éppen a leginkább keresett részvényeken, a bankpapírokon keletkezett. Ennek apropóján felidézik Csányi Sándor OTP-vezér szavait, aki a szegedi közgazdász vándorgyűlésen nemrég arról beszélt, hogy mindenért a bankok bűnhődnek, és hogy egyszerűen nem éri meg ebbe a szektorba befektetni. Úgy tűnik, a kisbefektetők másként gondolják ezt, és úgy érzik, 8000 forint környéki áron megéri OTP-t venniük – mondjuk ez abból a szempontból érthető, hogy azt is Csányi mondta, hogy lesz még 20 000 forint az OTP-részvény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!