Semmi sem tiltja a légitársaságoknak, hogy a különadókat átvigyék a jegyárakba

2022. szeptember 21. – 10:56

Másolás

Vágólapra másolva

„A hatályos rendelet egyetlen rendelkezése sem akadályozza meg a légitársaságokat abban, hogy az adókat átvigyék a jegyárba, amennyiben ez átlátható és megkülönböztetésmentes módon történik”

– ezt válaszolta Adina Vălean közlekedésért felelős uniós biztos Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő kérdésére. Ujhelyi Facebook-posztjában azt írja, az Európai Parlament közlekedési és turizmus szakbizottságának első alelnökeként arra várt választ a Bizottságtól, hogy ütközik-e bármilyen hatályos rendelkezésbe néhány légitársaság gyakorlata, ami alapján visszamenőlegesen is az utasokra hárítják át az adott tagállamban a gazdasági válság kezelésének részeként kivetett rendkívüli különadók összegét.

A közlekedésért felelős uniós biztos pedig – írja Ujhelyi – a válaszban egyértelművé tette: az uniós légi fuvarozók szabadon állapíthatják meg az EU-n belüli légi járatok viteldíjait, feltéve, hogy tiszteletben tartanak bizonyos átláthatósági követelményeket, a fogyasztók érdekeit, és ezáltal egyenlő versenyfeltételek jönne létre. Azt is hozzátette válaszában a biztos, hogy a társaságoknak tájékoztatniuk kell az utasokat a légi viteldíjra vonatkozó valamennyi feltételről, vagyis amennyiben „átlátható és megkülönböztetésmentes” módon adnak információt erről az utasoknak, úgy módjukban áll az adókat ráterhelni a jegyárakra.

Az uniós biztos azt is írta, az érintett tagállamok nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságainak feladata annak értékelése, hogy a légitársaságok megfelelően tájékoztatták-e az utasokat az alkalmazandó szerződési feltételekben a jegyvásárlást követően kivetett adók felszámításáról – írja Ujhelyi.

A kormány még májusban rezsivédelmi és honvédelmi alapot hozott létre, és ehhez nyolc szektorra vetett ki különadót, amiket jelen állás szerint idén és 2023-ban szednek be. A különadók a légitársaságokat is érintik. A kormány lépésére egy légitársaság reagált azonnal keményen: a bejelentés másnapján a Ryanair arról tájékoztatta az utasokat, rájuk terheli a díjat. A cég ellen a díjáthárítás miatt fogyasztóvédelmi eljárás indult Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezésére, Varga egy interjúban arról beszélt: „a Ryanair hozzáállásának meglesz a következménye”.

A Ryanair augusztus 8-án aztán az eljárás eredményeképpen 300 milliós bírságot kapott a különadó utasokra való áthárítása miatt. A cég ez ellen rögtön fellebbezett, álláspontjuk szerint egy uniós jogszabály lehetővé teszi számukra, hogy ráterheljék az utasokra az adót. A fellebbezés eredménye még nem született meg.

A cég szerint azért ostobaság az intézkedés, mert „a magyar kormány olyan extraprofitra akar adót kivetni, amely a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború miatt nem létezik az ágazatban”. A legutolsó állomása a kormány és a cég csatájának, hogy a Ryanair vezére Budapesten jelentette be, hogy hét útvonalon csökkenti a budapesti járatai számát a téli szezonban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!