Budapest meg akarja mutatni, hogyan kellene megvédeni az erdőket

2022. szeptember 1. – 08:23

frissítve

Budapest meg akarja mutatni, hogyan kellene megvédeni az erdőket
Farönkök a Szent Mihály-hegy szomszédságában – Fotó: Varga György / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A főváros nem titkolt célja, hogy a kisebb önkormányzatoknak segítséget és mintát mutasson ahhoz, hogy országszerte hogyan védjék meg a védett erdeiket.

A vészhelyzetre hivatkozva a kormány rendeletet (ez az elhíresült tűzifarendelet) hozott, amely a védett erdőkben a természetvédelmi érdekkel ellentétes, és ami ellen sokan érveltek, tüntetések is voltak. Korábban a Telexen is írtunk arról, hogy úgy is lehetne 25 százalékkal növelni a kitermelést, hogy nem kellene védett erdőkhöz nyúlni vagy tarvágást alkalmazni. Az erdészeti és a természetvédelmi szakemberek pedig már csak azért is értetlenül álltak a kormányzati intézkedésekkel szemben, mert az idén vágott fával nem célszerű ezen a télen fűteni.

Bardóczi Sándor fővárosi főtájépítész most arról írt a Facebookra, hogy augusztus 31-én

„a Fővárosi Közgyűlés szinte egyhangúan megszavazta azt az új rendeletet, amely bevezeti a tarvágás tilalmát a védett és a natura2000 európai oltalom alatt álló erdőkben is. A tilalomra az önkormányzatoknak a környezetvédelmi törvény ad felhatalmazást.”

Mint írja, az agrárminiszter ugyan egy utasításban (nem jogszabály) korrigált, így remélhetőleg azért az állami védett erdők feje fölül elvonult a tűzifás viharfelhő, de van, ahol nem zárult be a kiskapu. Az új fővárosi jogszabály nemcsak az állami tulajdonú erdőknél, hanem kifejezetten egy speciális helyzetben, a védett, de magánkézben lévő erdők esetében is megfogalmaz ilyen tilalmat.

A főtájépítész konkrét példája a XV. kerületi Szilas-erdő, ahol 2020-ban az erdő egy részén a helyi védettség ellenére tarvágással élt a tulajdonos.

„A legszerencsésebb az lenne, ha minden fővárosilag védett terület önkormányzati kézben lenne, de erre nincs forrásunk.”

Bardóczi szerint mindenesetre kiemelten fontos, hogy legalább a védett erdőkben legyen biztosíték az örökerdőre. Ez mindenkinek érdeke, akik családban, jövőben, emberiségben gondolkodnak. A természet védelme, az erdők védelme – ha úgy tetszik – egy rendkívül konzervatív gondolat.

„A főváros nem titkolt célja volt, hogy a kisebb önkormányzatok számára – akiknek a jogi, rendeletalkotási képessége is kisebb – segítséget és mintát mutasson ahhoz, hogy országszerte hogyan védjék meg a védett erdeiket a tüzifarendelet káros természetvédelmi hatásaival szemben”

– zárja sorait a főtájépítész.

Váradiné Naszályi Márta I. kerületi polgármester, a Párbeszéd politikusa pedig azt hangsúlyozta, hogy hasonló tervezetet a Párbeszéd valamennyi önkormányzati képviselője beterjeszt majd országszerte a helyi önkormányzatoknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!