A könyvelők közel 90 százaléka tervezi, hogy emel a díjain

2022. augusztus 2. – 07:38

Másolás

Vágólapra másolva

Az új katatörvény hatására a könyvelők is tervezik a könyvelési díjak emelését, írja a Forbes a Billingo számlázási program kutatása alapján.

A felmérésben közel ezer könyvelőt kérdeztek meg július 26-28. között. A megkérdezettek 43 százaléka egyéni vállalkozóként, 54,7 százalékuk könyvelőirodaként, 42,67 százalékuk a könyvelőiroda tulajdonosaként válaszolt a kérdésekre. Ebből az derült ki, hogy az új katatörvény a könyvelők 98,12 százalékának az ügyfélkörét érinti, akik várhatóan a legtöbben átalányadósként vagy főszabály szerint adózó egyéni vállalkozóként folytatják tevékenységüket.

Ezek az adónemek jelentős többletmunkát jelentenek a könyvelőknek. A felmérésből az derült ki, hogy a válaszadók

közel 90 százaléka tervezi a könyvelési díjak emelését.

A válaszadók majdnem fele azt mondta, hogy ötezer-tízezer forint között tervez emelni, 29 százalékuk már tízezer-tizenötezer forint között, 8 százalékuk húszezerig is elmenne, és 3,5 százalékuk még ennél is nagyobb mértékben emelne. 11 százalék még nem tudott válaszolni a kérdésre.

Közben pedig a megkérdezett könyvelők jelentős része, 37,8 százaléka nem is tervezi, hogy átalányadósokkal bővíti az ügyfélkörét. Sokaknak az új katatörvény kihirdetése óta már kapacitása sincs új ügyfélre: a könyvelők 52 százaléka mondta azt, hogy nem tud egyelőre új ügyfelet fogadni.

Az új katatörvény miatt legalább 300 ezer katásnak kell átgondolnia a jövőjét, és senki sem úszhatja meg, hogy leüljön egy könyvelővel, és azt átbeszéljék. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete erre korábban úgy reagált, „minden idők legnagyobb adóemelése megroppantja a könyvelői szakmát is”, mert szerintük „sajnos tudomásul kell venni, hogy kevesen vagyunk az ország statáriális megadóztatásának végrehajtásához”.

A katáról és az új törvény miatt felmerülő kérdésekről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!