Ellentmondásos a kormány kommunikációja és a rendelet az üzemanyag-árstop szűkítéséről

2022. július 30. – 16:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ellentmondást talált a benzinárakról szóló intézkedés kormányinfón bejelentett verziója és az alig pár perccel később megjelent kormányrendelet szövege között a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.

Gulyás Gergely arról beszélt a kormányinfón, hogy szombat déltől csak a magántulajdonú gépjárművekre, a taxikra és a mezőgazdasági gépekre vonatkozik a 480 forintos, hatósági áras kedvezmény, és piaci árat kell fizetnie a taxik kivételével a céges, avagy a nem természetes személy által üzemben tartott járművek után.

Frissítés 17:20-kor: Később újságírói kérdésre megerősítette Gulyás, hogy az üzemanyagárnál a jármű üzembentartójának személye számít. Cikkünk címét így utólag frissítettük.

A kormány és több kormánypárti politikus Facebook-oldalán azonban az jelent meg később, hogy a magántulajdonú autókra vonatkozik a kedvezmény.

A kormányrendeletben viszont már sem a „magántulajdonú” autókról, sem az „üzembentartóról” nem írnak. A rendelet szerint piaci árat kell fizetni a „nem természetes személy által üzemeltetett” gépjárművek után.

Ez azonban egy köznapi kifejezés a könyvelők szövetsége szerint, és elég sok mindent lehet érteni alatta.

A rendelet szerint az üzemanyag töltő állomás üzemeltetője a gépjármű üzembentartóját ellenőrizheti. Az üzembentartó és a tulajdonos azonban eltérő is lehet. Ráadásul – jegyzik meg a Facebook-bejegyzésben – „a forgalmin lévő vonalkód megtekintése, lemásolása, beolvasása egyáltalán nem szerepel az ellenőrzési jogosultságok között”.

Mindezek alapján a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint haladéktalanul tisztázni kell, hogy melyik jármű esetében áll fenn továbbra is a 480 forintos üzemanyagár.

Az egyesület a céges járművek üzembentartói átíratásának számviteli-adózási hatásait is elemzi a Facebook-oldalán, a bejegyzés itt érhető el.