A családok felének emelkedik a rezsiszámlája ősztől, negyedmillió háztartást fenyeget a százezres gázszámla

2022. július 25. – 10:03

frissítve

A családok felének emelkedik a rezsiszámlája ősztől, negyedmillió háztartást fenyeget a százezres gázszámla
Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 21-én – Fotó: Veres Nándor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A bő négymillió magyar háztartás közül 2,3 milliót érint legalább az egyik típusú rezsiemelés a 2020-as háztartási adatok alapján

– írja a G7.hu elemzése, amelyet a KSH adataiból kiindulva, lakhatással foglalkozó szakemberek segítségével készítettek el. A lap szerint „még ha figyelembe vesszük a nagyjából 200 ezer nagycsaládnak adott kedvezményt, akkor is legalább a magyar háztartások fele többet fog fizetni az energiáért augusztustól, mint idáig”.

A számításaik szerint a gázfogyasztásban a háztartások legalább harmada van túl azon a szinten, amit a kormány „átlagos fogyasztásként” kommunikál – ez azt jelenti, hogy ennyien lesznek, akik a fogyasztási limit feletti részért az eddigi összeg hétszeresét fogják fizetni. Körülbelül hárommillió magyar háztartásban van vezetékes gáz, közülük nagyjából 1,1 millió olyan van, ahol a havi átlagos gázfogyasztás magasabb, mint a 15 ezer forintos határérték. Közülük nagyjából negyedmillió háztartásban a havi fogyasztás meghaladja a 250 köbmétert, ők az emelés után 100 ezer forint körüli vagy azt meghaladó gázszámlára számíthatnak.

Az áram drágulása kisebb lesz, mint a gázé, nagyjából kétszeresére nő a nem támogatott fogyasztás tarifája, viszont ez a változás a háztartások felét érinteni fogja. A bő négymillió háztartásból több mint kétmillió olyan van, ahol a villanyszámla a G7.hu szakértők segítségével összegyűjtött adatai szerint meghaladta a limitként meghatározott havi 7500 forintot. Ebből a kétmillióból több mint hatszázezer háztartásban az áramfogyasztás a határértéket jelentő 210 kWh helyett legalább 350 kWh, ami azt jelenti, hogy náluk a villanyszámla legalább az eddigi másfélszeresére nő.

A lap felhívja a figyelmet arra is, hogy a határ fölött fogyasztók nagyjából 90 százaléka családi házban él – függetlenül attól, hogy áramról vagy gázról van-e szó –, és hogy a rezsiemelés leginkább a családi házakban élőket, különösen az energetikailag elavult Kádár-kockában lakókat érinti majd brutálisan. A helyzet főleg a szegényebb társadalmi csoportokban lesz kritikus, mivel „a magyar társadalom alsó két ötöde túlnyomó részben a legrégebben épült, legrosszabb állapotú épületekben lakik”.

Kertes családi házak közé épült lakótelep Debrecenben – Fotó: Oláh Tibor / MTI bizományosi
Kertes családi házak közé épült lakótelep Debrecenben – Fotó: Oláh Tibor / MTI bizományosi

A G7 számításai nem meglepőek, korábban Holoda Attila, a második Orbán-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára is arról nyilatkozott, hogy a háztartások fele megugrott gáz- és villanyszámlát fizethet jövő hónaptól.

A kormányzati kommunikáció ugyanakkor a rezsicsökkentés-csökkentés bejelentésekor még arról szólt, hogy az intézkedés a családok háromnegyedét nem érinti.

Ennél részletesebb, de az arányokban ettől el nem térő számokat közölt a hétvégén a Technológiai és Innovációs Minisztérium: a TIM vasárnapi tájékoztatása szerint a 5,6 millió áramfogyasztóból 4,2 millióan nem lépik át az átlagfogyasztást (vagyis 1,4 millióan igen, miközben a szakértők szerint a 4 millió háztartásból 2 millió ilyen van), míg „gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti” (vagyis a minisztérium szerint 900 ezer fogyasztót érint az áremelés, a szakértők szerint 1,1 milliót). A különbség a minisztériumi kommunikáció és a szakértőktől, illetve a KSH-tól származó G7-es számok között abból adódhat, hogy a kormányzati kommunikáció minden áramfogyasztóval számol, míg a szakértők csak a lakott háztartásokkal (tehát például nyaralókkal nem).

A Portfolio.hu korábbi számításai is azt valószínűsítik, hogy nagyon sokaknak nagyon fájdalmasak lesznek az új rezsiárak: a gazdasági lap úgy kalkulált, hogy „idén mintegy 500 milliárd forintos, jövőre további durván 1100 milliárd forintos tehernövekedés vár a magyar lakosságra a rezsicsökkentés részleges feladása miatt”. Ez azt jelenti, hogy idén – a G7 által számolt nagyjából kétmillió érintett háztartásból kiindulva – összesen 250 000 forinttal nő azoknak a rezsiszámlája, akik az átlag fölött fogyasztanak, míg jövőre már 550 000 forintos plusz terhet jelent nekik a rezsicsökkentés feladása, vagy idén augusztustól 2023 végéig átlagosan 800 000 forinttal nő a rezsiszámlájuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!