A háztartások fele megugrott rezsit fizethet augusztustól az Orbán-kormány volt helyettes államtitkára szerint

2022. július 15. – 21:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A háztartások fele megugrott gáz- és villanyszámlát fizethet jövő hónaptól – mondta Holoda Attila, a második Orbán-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára. Az RTL Híradójának azt nyilatkozta, hogy augusztustól több családot sújt majd jóval magasabb rezsi, mint amennyivel a kormány számol.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón jelentette be, hogy aki átlag felett fogyaszt gázt, illetve áramot, az a jövőben az átlag feletti fogyasztása után már nem „rezsicsökkentett” árat, hanem piaci árat lesz kénytelen fizetni. A miniszter hozzátette, hogy a kormány ezzel nem szüntette meg a rezsicsökkentést, ugyanis szerinte a háztartások háromnegyede az átlagnál kevesebbet fogyaszt, és csak a háztartások negyedének kell majd több rezsit fizetnie.

Ezzel szemben Holoda Attila azt mondta: „Nagyjából ötven százalék lehet az a lakosságnál, akik alatta maradhatnak ennek a sávnak, és ötven százaléka a lakosságnak biztos, hogy felé fog kerülni”. A volt helyettes államtitkár szerint „ez a drasztikus emelés” jó néhány családot fog olyan helyzetbe hozni, hogy a családi költségvetésük „harminc, negyven, akár ötven százalékát is elviheti a rezsi”.

A mostani szabályok alapján havi 210 kWh, azaz éves szinten 2523 kWh áramfogyasztásig és havi 144 köbméter, azaz évi 1729 köbméter gázfogyasztásig maradna a rezsiár.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban azt mondta, kénytelenek az átlag feletti fogyasztásra kivetni a valódi árat, ellenkező esetben megszűnne a rezsicsökkentés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!