A Fitch Ratings hitelminősítő egyezségre számít Magyarország és az EU között

2022. július 23. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadóság-kötelezettségeinek „BBB” szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Fitch Ratings, írja az MTI. Az egyik legnagyobb nemzetközi hitelminősítő pénteken éjjel, Londonban jelentette a döntést, amit azzal indokolt, hogy a magyar gazdaság szerkezeti mérőszámai erőteljesek a hasonló besorolású többi ország strukturális mutatóival összevetve.

A Fitch kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakot stabil gazdasági növekedés jellemezte, és ennek fő hajtóerejét a beruházások adták. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a mérleg másik oldalán a magas közadósság, az unortodox költségvetési és monetáris politikai lépések sora, valamint a kormányzati jelzőszámok gyengülés.

A hitelminősítő tartós gazdasági növekedésre, a külső egyensúlyi helyzet fokozatos javulására, valamint költségvetési konszolidációra számít, és azt várja, hogy mindezek eredményeként a közadósság-ráta is javul a következő három évben. Közölték azt is, hogy várakozásuk szerint Magyarország szeptember végéig egyezségre jut az Európai Bizottsággal a magyar helyreállítási tervről, és így hozzájuthat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Next Generation EU (NGEU) néven meghirdetett helyreállítási alap finanszírozásaihoz. A Fitch Ratings megítélése szerint az erről folyó tárgyalások az utóbbi hetekben konstruktívabbá váltak, és a hitelminősítő azzal számol, hogy a magyar kormány további engedményekre lesz hajlandó a közbeszerzések és a korrupcióellenes eljárások területén.

A cég a fő kockázatok között említi a függést az orosz energiahordozó-szállításoktól, kiemelve, hogy Magyarország nyersolaj-szükségletének 80 százalékát, földgázigényének 95 százalékát Oroszországból importálja. A Fitch az idei évre a magyar hazai össztermék (GDP) 5,1 százalékos növekedésével számol, mindenekelőtt a korábbi dinamika erőteljes továbblendítő hatása és az idei év első felére jellemző robusztus hazai kereslet alapján. Ugyanakkor 2023-ban 2,4 százalékra lassuló növekedésre számítanak a magyar gazdaságban.

A hitelminősítő előrejelzése szerint az infláció idei egész évi átlagos üteme 11,3 százalék lesz. A Fitch Ratings közölte ugyanakkor, hogy számításai szerint a közműszolgáltatásokra, üzemanyagokra és egyes élelmiszerekre érvénybe léptetett felső hatósági árkorlátok 2022-ben 4,3 százalékponttal, 2023-ban 0,7 százalékponttal csökkentik az inflációs ütemet. A cég azzal számol, hogy az üzemanyagokra és az élelmiszerekre elrendelt hatósági árkorlátokat a kormány fokozatosan felszámolja.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!