Az infláció miatt elindult a lefelé vásárlás folyamata

2022. július 6. – 10:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Májusban már 10,7 százalék volt az infláció, júniusban pedig elemzők szerint a pénzromlás mértéke 11,5-12 százalék is lehet (a friss adatok pénteken érkeznek). Az élelmiszerek esetében ráadásul nagyobb is lehet az infláció, bár a KSH szerint ez alapján felmérni a helyzetet érzéki csalódás.

Hogy felmérje az infláció élelmiszervásárlásra gyakorolt hatását, a Világgazdaság több üzletet (Lidl, Spar, Tesco, Auchan, Penny) is megkérdezett, mit tapasztalnak a megváltozott szokásokról. Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője azt írta, hogy az eladás mennyiségében egyelőre nem látnak változást, feltűnő viszont, hogy

„elindult az úgynevezett lefelé vásárlás, azaz például a drágább brandtermékek helyett sok esetben az olcsóbb, de ugyanolyan jó minőségű saját márkát választják a vásárlók.”

A Spar adatai szerint ezt igazolja az is, hogy míg korábban a saját márkás termékeik korábban a forgalom 25 százalékát tették ki, ez mostanra 30 százalékra nőtt. Hasonló folyamatról számolt be a Tesco is, ahol úgy látják, a magasabb jövedelműek egyelőre kisebb mértékben fordultak a saját márkás termékek felé. Összességében viszont az ár-érték arány felé tolódott a vásárlók figyelme, ezt igazolta az Auchan és a Penny is a lap érdeklődésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!