Hét szűk esztendőre készül a Spar magyarországi igazgatója

2022. július 4. – 11:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mi egyértelműen a hét szűk esztendőre készülünk, ami remélem, hogy nem lesz hét, csak 1-2” – mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki beszélt az árstopról, extraprofitadóról, energiaárakról és a magas inflációról is. Heiszler Gabriella azt mondta, iszonyatosan sok hatás érvényesül egyszerre, és nem tudják, hogy ezek közül melyik mire hat.

„A legnagyobb aggályuk az, hogy egy élelmiszer-kereskedő, ha jól dolgozik, kb. 2 százalék profitot termel. Ez a nagyon hosszú távú átlag. Ehhez képest a mi adósávunk 2023. január 1-jétől 4,1 százalék, idén pedig a 2021-es év kiskereskedelmi adója 80 százalékának megfelelő összegű pótadót kell még pluszként befizetnünk. Ez azt jelenti, hogy ez nem extraprofitadó, hanem a forgalom alapján kivetett plusz különadó” – mondta az extraprofitadóval kapcsolatban.

Nem kell attól tartani, hogy bármiből komoly hiány lesz, viszont az, hogy elszáll egyes termékek ára, sajnos ténykérdés

– mondta Heiszler Gabriella. Az árstoppal kapcsolatban arról is beszélt, hogy az energiaárak, az orosz–ukrán háború és az infláció miatt már elindult az úgynevezett „lefelé vásárlás”.

„Ami nekünk fáj, hogy sok országban, ahol szintén vannak hatósági árak, ez a teher valamilyen szinten meg van osztva a különböző szereplők között. Nemcsak a kereskedő viseli, hanem ez az ár valamilyen szinten rögzítve van a nagykereskedelemben, a feldolgozásban, a gazdáknál. Terítik a veszteséget a szereplők között. Magyarországon ez nem így történik, a kiskereskedelem viseli a teljes veszteséget” – mondta az interjúban Heiszler Gabriella.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!