Nagy Márton szépen becsomagolta, hogy a kormány is brutális válságra számít

Az új Orbán-kormány tagjai közül eddigi tagadhatatlanul Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter volt a legizgalmasabb szereplő a Mathias Corvinus Collegium (MCC) miniszteri előadás-sorozatában. Aki eljött, biztosan nem csalódott az érdekes és átfogó előadás során, de persze – a közgazdaságtan már csak ilyen – az állításokkal kapcsolatban kérdések, ellenvélemények is megfogalmazhatók.

Pár mondatban összefoglalva, ezek voltak a fő vázlatpontok:

• Durva, két számjegyű infláció vár ránk a közeljövőben.
• Németországban és az Egyesült Államokban ebből recesszió, akár mesterségesen gerjesztett recesszió is kialakulhat 2023-ban, mert „rombolni kell, hogy újra lehessen építeni”.
• Kellemetlen, de eljöhet a stagfláció, sőt az extrém stagfláció is, vagyis amikor a két számjegyű pénzromláshoz gazdasági visszaesés is párosul, és ez most reális veszély.
• Eközben a magyar gazdaságpolitikának úgy kellene lavíroznia sok globális hatás között, hogy ne sérüljön a rezsi, a nyugdíj, a családtámogatás, és megmaradjanak a munkahelyek.
• Örülünk, hogy sok külföldi működő tőke érkezik Magyarországra, de az új beruházások csak növelik az energiaigényünket, és így nemcsak segítik, hanem rontják is a folyó fizetési mérlegünket.
• Az Európai Unióval meg kell egyezni, még akkor is, ha az RRF támogatási része (amiről valójában szól a hangos vita) az összes uniós forráshoz képest nem is olyan nagy tétel.
• „Eurózóna itthon? Most? Ugyan, hagyjuk már!”

A miniszter először három felvonásban mondta el, hogy mi a jelen (infláció), a közeljövő (recesszió) és a hosszabb táv (válságok tömkelege) fő kérdése. A magas színvonalú eseménynek talán két alapvető torzítása volt:

• megtudhattuk, hogy a rendkívül viharos globális gazdasági környezetben milyen célokat tart fontosnak a magyar kormány, de – vélhetően éppen a sok változó külső tényező miatt – milyen eszközökkel érhető el a versenytársainknál jobb teljesítmény;
• illetve eleve volt egy olyan hangulat, hogy a sok problémával küzdő ország (van, ahol politikai repedések vannak, máshol közeleg a recesszió, megint máshol elértéktelenednek a megtakarítások) bemutatása mellett olyan érzésünk lehetett, mintha mi éppen még a 2014–2019 közötti fellendülésben lennénk. Pedig ha az utóbbi időszak adatait nézzük, legyen az adósság, a költségvetési hiány, az infláció vagy a devizaárfolyam alakulása, akkor az uniós országok között a gyengébbek között lennénk.

Első felvonás: a súlyos infláció

Bár Nagy Márton határozottan azt hangsúlyozta, hogy jobban kell félni a recessziótól, mint az inflációtól, azért azzal kezdte az elemzést, hogy hol tartunk: az infláció magas, ami miatt megélhetési (cost of living) válság alakult ki, amin ugyan majd biztosan túl leszünk, de a neheze még hátravan.

Az infláció 80 százalékban itthonról kezelhetetlen, mert globális eredetű (energia, élelmiszer, konténer és ezek áttételes hatásai), és sajnos itthon is bőven vannak energiaintenzív szektorok (műtrágyagyártás), és vannak gabonaintenzív szektorok (állattenyésztés) is, vagyis még mindig megy felfelé az infláció, hiába reméljük, hogy már fordul. A szakember szerint az amerikai és a német infláció is már a két számjegyű régiót közelíti.

„Nézzük meg az áram vagy a gáz árát! Amióta Oroszország lecsavarta az Északi Áramlat 1 vezetéken is a szállításait, Kína pedig visszajött a Covidból, újabb 40-50 százalékkal ugrottak az energiaárak, ne gondoljuk, hogy vége van az inflációnak.”

Mindez kihat a megélhetésre

Magyarországon már mindenki 10 százalék feletti éves átlagos inflációt vár 2022-re, a jegybank szerint 11–12,6 százalék is lehet az éves átlagos mérték.

„Mindennap érkezik egy rossz hír, ma már semmire nem mondhatjuk, hogy pesszimista előrejelzés”

– ismerte el a miniszter is. És ez egy ördögi kör, ráadásul minden rossz hír erősíti a dollárt, amely már 1,04 az euróval szemben, vagyis közeleg a paritás, azaz az, hogy az euróval egy szintre kerüljön. De ez azt is jelenti, hogy ilyenkor minden más deviza gyengül. A gyenge árfolyam importált inflációt okoz, ami a külföldi infláció plusz az árfolyamgyengülés. A megélhetés eközben itthon is drágul, a béreket elinflálja a pénzromlás, nehezebb megélni, ilyenkor gyengébb a szociális háló, szűkebb a kormány mozgástere, de politikailag is nehéz az, ha elszegényedik a társadalom.

Ezért aztán az inflációt mindenki kezelni próbálja. Nagy Márton szerint – értelmezésében ez egy pozitív kormányzati intézkedés – Magyarország az árstopokkal kezeli magát az inflációt; Szlovénia, Horvátország az üzemanyag árát, Lengyelország az áfát csökkenti, miközben Ausztria, Csehország pénzt ad az embereknek. De ha valaki pénzt ad az embereknek, azzal csak emeli a keresletet és így az inflációt, véli a miniszter.

Itt egy újságírói közbevetést talán érdemes tenni. Közvetlenül természetesen a magyar árstopok leviszik az árakat, így legalábbis nem fokozzák az inflációt, de közvetve ugyanúgy emelik azt, mint az osztrák intézkedések, hiszen ha a családoknak a magas bérnövekedés mellett nem kell piaci áramot, gázt, benzint, kamatot vagy tejet fizetniük, akkor a jövedelmük nagyobb része marad meg, és az is keresletet, vagyis inflációt generál.

Második felvonás: a fenyegető recesszió

Nagy Márton szerint az Egyesült Államokban és Németországban 2023-ban és 2024 első felében recesszió lesz, mert az inflációt így lehet legyőzni. Ez a „no pain no gain” policy, vagyis ha nincs fájdalom, nincsen nyereség, a gazdasági növekedést és a keresletet le kell rombolni, szenvedni kell, de utána el lehet kezdeni egy új gazdaság építését.

A mesterséges recesszió az, amikor tudatosan betoljuk a gazdaságot a recesszióba, kamatemeléssel, akár önsorsrontó szankciókkal, ha két évig 5–10 százalékos munkanélküliség alakul ki, akkor biztos, hogy csökken a kereslet, nem lesz akkora bérnyomás, előbb-utóbb az inflációs várakozás is alacsonyabb lesz.

Csakhogy ez politikailag rémálom, ez már nemcsak annyi, mint az infláció, hogy drágábbak az áruk, hanem még súlyosabb krízis, és akinek nincs állása, aligha lesz elégedett szavazó, vetette fel a miniszter.

Az USA hagyja, az EU óvatos

Nagy Márton szerint az Egyesült Államoknak az a szerencséje, hogy van honnan lassítani, túlfűtött volt a gazdasága, túlhitelezéssel magas ingatlanárakkal, feszes munkaerőpiaccal, így van mit lehűteni. Az Egyesült Államok eleve nem is védi a munkahelyeket, szereti a rugalmas munkaerőpiacot.

„Kurzarbeit van, short job program nincs.”

Az EU-nak nehezebb, nagyobb az energia- és élelmiszer-kitettsége, a szankciók is sokkokat okoznak. Ráadásul az EU nehezebben tud kamatot emelni, mert az eladósodott mediterrán államokat (Görögország, Olaszország, Portugália) nem akarja a kamatemelkedéssel lehetetlen finanszírozási helyzetbe hozni. De valójában nincs menekvés.

„Öveket becsatolni. A munkaerőpiac legfeljebb fél éven belül már követi a recessziót. Ráadásul váratlanul már elkezdett csökkenni a gabona ára, a vasérc, az alumínium, ez már alighanem a recessziós félelem”

– magyarázta a kormány számításait a miniszter, mindezt persze azzal a „kitekintő” attitűddel, mintha Magyarország teljesen megúszhatná a világfolyamatokat, ami legalábbis bírja a vitát. Nagy Márton szerint ugyanakkor az Egyesült Államokban egy felmérés szerint a megkérdezettek 68 százaléka biztosra veszi, hogy 2023-ban recesszió lesz, további 21 százalék mindezt 2024-re várja.

Harmadik felvonás: a válságok

Nagy Márton elmondta, hogy a fentiek alapján a kormány is úgy számol, hogy pénzügyi, gazdasági, illetve politikai válságok fenyegetnek. A legnehezebb az, ha kínálati sokkok ütnek be (ellátási láncok problémái), mert egy ilyen az inflációt fel, a növekedést lefelé viszi.

Stagflációnak azt hívjuk, ha az infláció gyenge, a növekedés pedig eltűnik. Az extrém stagfláció az, ha két számjegyű az infláció, és már kifejezetten csökken a gazdaság teljesítménye. Ezzel nehéz mit kezdeni, mert a „normál” gazdaságban a növekedés és az infláció szokott együtt mozogni. Ha a GDP leesik, akkor kevesebbet költenek az emberek, de legalább az árak nem szállnak el.

De mi van akkor, amikor növekvő árak mellett fenyeget az, hogy az emberek elvesztik a munkájukat?

A kormány célja az, állítja a miniszter, hogy ilyen környezetben védje meg a rezsit, a nyugdíjakat, a családokat és a munkahelyeket, hiszen ideig-óráig segít, ha jön egy csekk vagy egy árkorlátozás, de ha az emberek elvesztik a munkájukat, nyilván nem lesznek elégedettek.

Három nagy válság

Nagy Márton a lehetséges veszélyek között a következő válságtípusokat különböztette meg:

Mediterrán adósságválság: Az érintett államok a GDP 140–180 százalékáig eladósodtak. Ez nagy probléma, az Európai Központi Bank (ECB) segít, de vajon meddig? Meddig tolerálja a piac, a központi bank, a német adófizető, hogy az olaszok miatt nem lehet kamatot emelni, és a problémákat nem az adósságuk, hanem a fejlettség alapján kell finanszírozni, vagyis leegyszerűsítve az olaszok halmozzák fel az adósságot, de a németek kezelik.

Recessziós válság. Az egész unió recesszióba süllyedhet. Mi ugyan ekkor is „folytathatjuk a felzárkózást” (ha nálunk mínusz 1 a GDP, az unió egészében pedig mínusz 3), de ha recesszió lesz, abból munkanélküliség is lesz. Az előadáson Nagy Márton is felvetette, hogy az MNB 2023-ra ugyan még 2-3 százalékos növekedést mond, „de a recesszió suhogását érezzük”.

Feltörekvő országok válsága. Magyarország a nemzetközi befektetők szemével feltörekvő ország. Mint ilyen, most fokozottan kockázatos. Az ország védekezik, az MNB kamatemelésekkel, a kormány a költségvetési hiány kordában tartásával. De nem vagyunk könnyű helyzetben, mert nálunk a GDP 4 százaléka az energiaimport.

„Nem a rezsicsökkentés miatt, hanem a működőtőke-beáramlás (FDI) miatt. Sok a beruházás, az FDI finanszírozza a folyó fizetési mérleget, de ha energiaintenzív iparágba jön a tőke, és itt három szót érdemes kiemelni, akkumulátor, akkumulátor, akkumulátor, az energiaintenzív, így most senki ne várja, hogy a folyó fizetési mérleg javulni fog”

– mondta a miniszter.

Az uniós forrásokról

Nagy Márton nagyon határozottan deklarálta, hogy az unióval meg kell egyezni, de azért odaszúrt a médiának, amely szerinte összevissza írogat a számokról. Szóval miről is van szó:

• 37,5 milliárd euró az összes várható uniós forrás Magyarország számára.
• 22 milliárd ebből az a pénzügyi keret (kohéziós forrás), ami biztosan meglesz.
• 15,5 milliárd az RRF (Helyreállítási Eszköz), amiről vita van, és nagy kérdés, egyáltalán hozzájutunk-e.

Ráadásul az utolsó tételnek is a nagyobbik része, 9,6 milliárd euró hitel (loan), és csak 5,9 milliárd a támogatás (grant). A hitel adósságot növel, emlékeztetett Nagy Márton, aki szerint jó, ha megkapjuk a kedvező feltételek mentén, de a piacra is ki lehet lépni, és azt a forrást vissza kell fizetni. Vagyis igazán az RRF-vitában csak mintegy 6 milliárdról beszélünk szerinte, de természetesen ez is nagyon fontos.

Politikai csapat

Nagy az előadása 95 százalékában a gazdaságpolitika gazdasági részéről beszélt, de a politikai résznél elmondta, hogy a magyar emberek okosak, a kormány erős emberekből áll össze, válság idején a politikai cselekvőképesség is nagyon fontos, a kormánynak erős felhatalmazása van, Orbán Viktor pedig sok válságot látott.

Mindenesetre a válságkezelésnek van egyszerű és olcsó útja (ha vége lenne a háborúnak, csak sajnos nem lesz), van nehéz és drága útja (ha jön az említett mesterséges recesszió), és van magyar útja, foglalható össze a miniszter gondolatmenete. A magyar kormány ugyanis nem szeretne munkanélküliséget, recessziót, viszont megtartaná a következőket: a rezsicsökkentést, a nyugdíjak értékét, a családtámogatást és a magyar munkahelyeket.

Végül a miniszter állította, hogy a felzárkózásunkkal már megelőztük Szlovákiát, Portugáliát, Görögországot, most Lengyelország, aztán majd Észtország van előttünk, utánuk kell eredni.

Az árstop nem jó, de most még kell

Az árrögzítésekre vonatkozó – minimálisan konfrontatív – nézői kérdéseknél Nagy Márton élesen megkülönböztette a rezsicsökkentést (ami egyrészt régi vívmány és tartós politikai célkitűzés), illetve a kamatstopot, üzemanyag-ársapkát, élelmiszer-árrögzítést. Utóbbiaknál az volt az ötlet, hogy ugyan a Covid végén jönnek megrázkódtatások, védjék meg a családokat a kiszögelésektől egy átmeneti intézkedéssel, egy-két extrém hónap ne okozzon problémát. Csakhogy aztán jött február 24., ki gondolta volna, hogy a szomszédban lesz egy háború? A háború hozott egy újabb kiszögelést – mondta.

Mindenesetre, ahogy a miniszter mondta,

az árstop nem jó dolog, a fene sem akarja őket, durva beavatkozás a piaci folyamatokba, de akkorák a sokkok, hogy szükséges ez a jövedelemátcsoportosítás.

Euró? Ugyan már!

Egy hallgató megkérdezte a minisztert az euró bevezetéséről. Nagy Márton szerint most egyszerűen nem lehet lemondani a versenyképesség és az önálló gazdaságpolitikai lehetőségéről.

„Jelenleg ilyen fejlettségi fokon nem szabad az eurót bevezetni, mert a sokkokat nem tudjuk kezelni külön monetáris politika nélkül. Az euróövezetben viszont nem lehet kamatot emelni, mert akkor az olaszok, görögök finanszírozása elszállna, így az északiak, németek, hollandok, baltikumiak fizetnek azzal, hogy elinflálódnak a megtakarításaik”

– mondta, és példának hozta fel, hogy a balti államok inflációja 20 százalék, de a kamat 0, vagyis elinflálódnak a megtakarítások.

Nagy Márton alighanem Észtországra gondolt, ahol valóban 20 százalék az infláció és 0 százalék a kamat. De azért gondoljunk bele egy pillanatra, hogy miről beszél a miniszter. Ha egy magyar és egy észt megtakarító egy éve félrerakott ugyanannyi pénzt, 100 eurónyi forintot, illetve 100 eurót, ki járt jobban? Az észt most csak elővette a 100 eurót, ami semmit nem fialt. A forint-megtakarítás viszont hiába fizetett 5-6 százalékos forintkamatot, a magyar megtakarító félrerakott pénze már nem ér 100 eurót az árfolyamveszteség miatt. Nem az észtek megtakarítása veszített többet, hanem a magyaroké.

Ráadásul, noha a miniszternek az euró szűkített játékterével igaza van, azért ne felejtsük el, hogy az euró hátrányai mellett a nagyon fontos pozitív hatások is megjelenhettek volna a magyar gazdaságban, hiszen az importált infláció eltüntetése azért az euró nagy előnye lett volna. Vagyis igen, nagyon jó, hogy folyamatosan tudunk versenyképességet növelni, de most az infláció ellen harcolunk, és azért a magyarok bérének, illetve vagyonának örökös leértékelése sem akkora boldogság.