Rendkívüli MNB-kamatemelés után 395-ös euróárra erősödött a forint

2022. június 16. – 09:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli időpontban, de az elmúlt napok fejleményeit látva egyáltalán nem meglepően az irányadó kamat újabb emeléséről döntött a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank döntése értelmében 0,5 százalékponttal az eddigi szint fölött, azaz 7,25 százalékon hirdették meg az úgynevezett egyhetes betéti tendert.

A kamatmódosítás azonnal nagy erőt adott a forintnak, amely a hét elején többször is a 400 forintos euróár fölé gyengült (a lélektani határ átlépése után már 403 forintnál is járt az euró árfolyama; hogy ehhez milyen út vezetett, arról ebben az elemzésünkben olvashat bővebben). A csütörtöki kereskedést még 397,6 forintos szint fölött kezdő euró 9 óra körül a 394,6 forintos szint környékén járt, vagyis csaknem tízforintnyit erősödött két nap alatt a mélypontjához képest. Fél tíz után nem sokkal 394,9 forintba került egy euró a devizapiacon.

A mostani MNB-kamatemelés azért mondható rendkívülinek, mert bár a jegybank minden héten módosíthat az irányadó rátán, egy ideje az volt a gyakorlata, hogy csak a monetáris tanács alapkamatról határozó, hó végi ülése kapcsán nyúlt ehhez a kamatszinthez. Az elmúlt időszakban azonban – jegyzi meg a Portfolio.hu – több olyan dolog is történt, ami a kamatpolitika felülvizsgálatára késztethette a jegybankot.

Ilyen tényező volt többek között

  • a május magyar inflációs adat, ami a várakozásoknál is csapnivalóbb lett (különösen az úgynevezett maginfláció, ami 12 százalék fölötti, ezzel az egyik legmagasabb jelenleg Európában);
  • a vártnál szintén rosszabb európai és főleg amerikai inflációs adat;
  • az, hogy az amerikai jegybank, a Fed történelmi mértékű, 0,75 százalékos kamatemelésről döntött (és további emelést is belengetett), illetve hogy az Európai Központi Bank szerdán rendkívüli ülést tartott és erőteljes kamatemeléseket helyezett kilátásba.

A forint erősödésével párhuzamosan enyhén, 0,4-0,5 százalékos mértékben erősödik a pesti tőzsde részvényindexe is. A vezető részvények közül a csekély, 0,1 százalékos mínuszban lévő OTP kivételével minden erősödik, a Mol és a Richter több mint 1 százalékos pluszban van nyitás után fél órával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!