Szijjártó Péter az olajembargóról: 15-18 milliárd euró, vagy vezetékes zöld lámpa, különben marad a vétónk

Az olajembargóról gyakran írunk, legutóbb például itt és itt, és mindjárt mutatjuk az újabb részleteket. De bevezetésképpen álljon itt egy leegyszerűsített játékelméleti kérdés. Hogyan politizáljon Magyarország?

• Kérjen nagyon nagy árat, pénzt, politikai engedményeket (jogállamiság), zöld lámpát az RRF-forrásokhoz, és akkor hajlandó támogatni az unió olajembargóját?
• Vagy előbb engedjen és bízzon abban, hogy ez később megtérül?

Bármelyik lehet jó döntés, de mindegyikben van kockázat.

Hiszen mi van, ha vétózunk, keménykedünk, mindenkit magunkra haragítunk, de mégis összeomlik az orosz olajszállítás, és nekünk nem marad semmi, se olaj, se uniós támogatás, se pénz, csak az ellenszenv?

De mi van, ha túl könnyen támogatunk valamit, amiről eleve megmondtuk, hogy nem szeretjük, hogy számunkra vörös vonal, értelmetlennek tartjuk és nem segíti a háború lezárását? Így hiteltelenné válhat a kormány, ekkor is villogna a „lúzer” felirat a homlokunkon.

Szijjártó tisztázta a helyzetet

A külügyminiszter mai Facebook-bejelentkezéséből kiderül, hogy mit tart a magyar érdeknek.

Mint mondta,

az ötödik csomag idején a szénembargót is megszavaztuk, a lengyelek kifejezett kérésére. De világossá tettük, hogy van egy vörös vonalunk, hogy a kőolaj és a földgáz számunkra nélkülözhetetlen. Ehhez képest az Európai Bizottság olyan javaslatot tett, ami súlyos probléma nekünk, ismerték a mi érdekeinket, de nem vették figyelembe, javasolták az „atombombát”.

Ha ez életbe lépne, fizikailag válna lehetetlenné az ország ellátása, ez nem csak időbeli probléma, de súlyos gazdasági és környezetvédelmi hatásai is lennének.

Hogy jön ide a környezetvédelem?

Szijjártó érvrendszere szerint sok százmillió euróért fosszilis, azaz kőolajinfrastruktúra-beruházást várna el tőlünk az EU. Majd a leválás a vezetékes orosz olajról itthon (Dunai Finomító) és Horvátországban (csővezeték) is fejlesztést igényelne, együtt 280 milliárd forintos beruházással járna. Utána 55-60 százalékkal emelkedne meg itthon az üzemanyagok ára, majd minden termék megdrágulna.

„Az Európai Bizottság okozott egy problémát egy javaslattal, jogos az elvárása a magyar embereknek, hogy adjanak egy megoldási javaslatot is a beruházások finanszírozására, az áremelkedés kompenzációjára, vagy megelőzésére, amelyhez egy teljes magyar energiaszerkezeti modernizáció lenne szükséges, mintegy 15-18 milliárd eurós nagyságrendben.”

– vélte a külügyminiszter. Mint mondta, most várjuk a javaslatot, ha ezt szeretné az unió, akkor adjon mentességet a vezetékes olajra.

Az képmutatás, hogy a fél év múlva belépő intézkedésnek lenne hatása a háborúra.

Vagyis Szijjártó azt is tisztába tette, hogy amennyiben a csővezetékes szállítás mentességet élvez, akkor tudja támogatni. Később a tanácskozás után a magyar külügyminiszter megerősítette álláspontját, és megemlítette, hogy az európai olajszállítmányok nagyobbik része úgyis hajón érkezik.

Ez egyébként így van, mint korábbi cikkünkben írtuk, nagyjából csak az „anyag” egyharmada jön vezetéken Európába (például a visegrádi négyekhez, vagy Németországba), de az orosz olaj kétharmada a tengeren, nagy tankereken érkezik.

Eltolódott

A Telex.hu korábban arról írt, hogy valójában három javaslatnak van egyszerre esélye:

• május 16-án a külügyminiszterek tanácsa megvitatja az egész uniós csomagot, kockáztatva a magyar vétót,
• a tagországok megszavazzák a hatodik csomag zömét, de az olajembargós részt május végén tárgyalják csak, ám mivel ez a hatodik szankciós kör alapvetően az olajról szólt a sajtóban, ez elég kellemetlen lett volna,
• Magyarország vétófenyegetése miatt az egész döntés május végére csúszik, ami szintén a gyengeség és a széthúzás jele.

Most úgy tűnik, hogy az utolsó esély maradt csak meg.

Az EU ezzel biztosan rosszul jár:

• ha nem jön majd az orosz olaj, akkor gazdaságilag,
• ha nincs szankció, és mégis jön, akkor a reputációja zuhan.

A magyar pozícióról sokféle analógia juthat eszünkbe, mikor lehet beállni középre, mikor öngól az ilyen pozíció? Abban természetesen a magyar politikusoknak igaza van, hogy amit határozottan képviselnek, az több ország álláspontja, de magunkra húztuk a kritikus, az akadékoskodó, a faltörő kos szerepét. Mikor sikeres ez, mikor nem?

300-400 éve, aki magyarként hintapolitikát próbált a Habsburgok és a törökök között folytatni, mindig pórul járt, de Ausztriának például sikerült a hidegháború alatt Kelet és a Nyugat között hídszerepet játszania és közben gazdagodnia.

A baj csak az, hogy több ok miatt is változhat az ellátás, mi keménykedünk, de

• ha az oroszok nem küldenek több anyagot,
• ha az ukránok leállítják a vezetékes szállítást,
• ha jön a kiélezett helyzetben valamilyen műszaki hiba,
• vagy szabotázs,
• szándékolt, vagy véletlen hadi esemény,

akkor ugyanott tartunk, mint a támogatott szankciónál, csak még magunkra is haragítottunk sokakat.

Sokakat sértünk

Ennek pedig van kockázata ilyenkor, ahogy Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője mondja, 19-re húzunk lapot, úgy, hogy közben sok érdeket sértünk

• a lengyelekét, ahol a PKN Orlen már azt is bemondta, hogy ő el tudná látni a térséget üzemanyaggal (ez persze nem igaz),
• az ukránokét, akik minden szankció hívei,
• az EU reputációját, emlékezhetünk Ursula von der Leyen ideszaladt Budapestre, majd üres kézzel küldtük haza (miközben természetesen jogos az is, hogy miért mond be olyat az EU első embere, amiről megmondtuk, hogy mi nem támogatjuk),

Természetesen most az a legnagyobb kérdés, hogy mi lesz a háborúval, reméljük fél éve múlva már nem lesznek harci események, de a következő tél előtt az oroszok sokkal jobb pozícióba tudnak kerülni.

Az EU szempontjából is érthető, hogy meg akarnak győzni minket, hiszen ha az embargóból kimarad Magyarország és Szlovákia, vagyis a vezetékes szállítás, az máris egy gyengébb szankció.

Azt semmiképpen ne vitassuk el a magyar kormánytól, hogy bár fals üzenetekkel („ne a magyar családok fizessék meg a háborút, megvédjük a rezsicsökkentést”), de tényleg állandóan jelezte, hogy nem támogatja az energetikai szankciókat.

Miképpen járunk rosszul?

Abban mindenki egyetért az unió nyugati felén, hogy az oroszokat meg kellene állítani, gyengíteni kellene az újabb fegyverkezésük esélyét, Ukrajnával szolidaritást kell vállalni.

De abban is van igazság, hogy a fenti célok közül semmin nem segít az olajembargó, főleg úgy nem, ha csak belecsipegetünk az orosz bevételekbe. Az oroszoknak eközben nagyon rossz a helyzete, izolálódnak, technológiai problémáik lesznek, már minden szempontból be vannak szorítva a sarokba.

Ahogy Pletser Tamás mondja, talán értelmesebb lett volna egy olyan „kartell”, hogy a 10 legnagyobb olajcég önkéntesen nem vesz orosz olajat, az orosz költségvetés gyengítése így is elérhető, de nem rohantunk volna bele abba, hogy felesleges szétfeszítjük az EU kohézióját.

De ez már késő, a hatodik szankciós csomag ott van az asztalon. Ott van a német és a lengyel társadalmi nyomás, ott vannak a nagyon elkötelezett baltikumiak, vannak portugálok, franciák és spanyolok, akiknek nem fájna az orosz olaj hiánya, és ott vagyunk mi.

Vagyis az az ország, amelyik már eleve beakadt korrupciós, jogállamisági, szexuális kisebbségekkel, civilekkel kapcsolatos kérdésekben, amikor valóban akceptálható lenne a magyar érdek, az unió láthatóan gőzhengerként menne tovább. Május végére talán kiderül, hogy miképpen járunk rosszul?