Ha nem jön az orosz olaj, csak 6-10 hónapig lesz üzemanyagunk. De ha jön, akkor is van gond

Hét hete tart az orosz-ukrán háború, amelynek során a Nyugat dicséretesen egységesen lépett fel a gazdasági szankciók ügyében. Mégis, bár egyre nagyobb az ilyen irányú társadalmi nyomás, az energetikai kapcsolatokra nem terjedt ki a szankció.

A szénhidrogén-import korlátozásában eddig az Európai Unió óvatos volt, míg az Egyesült Államok betiltotta az olajimportot. Maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nagyon határozottan azt szeretné, hogy a Nyugat ne vegyen olajat és földgázt Oroszországtól, ne „finanszírozza a háborút”. Álláspontja érthető, igaz az elemzésekben arról is lehet olvasni – itt érhető el Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzőjének a G7-en megjelent írása –, hogy Ukrajnának sem feltétlenül az embargó az érdeke. Bármennyire is furcsa ez a pusztítás közben,

• de Ukrajna elég komoly bevételt realizál ma is a tranzitból, amelyet naponta, devizában utal a Gazprom,
• nagyon sok segélyt, támogatást kap az Európai Uniótól, tehát nem feltétlenül érdeke a Nyugat gazdasági meggyengülése,
• ráadásul a saját szénhidrogénjei mellett maga is orosz gázt és olajat használ, igaz nem közvetlenül vásárol, hanem áttételekkel, például az orosz gáz elmegy Nyugatra (Magyarországra és Szlovákiába, majd megfordul Ukrajna felé), most ez kevésbé izgalmas, a jövő téli szezonnál lényeges.

Téves közvélekedés

Közben kialakult egy olyan közös tudás, hogy a földgáz esetében rendkívül nehéz lenne a leválás, hiszen kötött a vezetékes infrastruktúra, ezt az LNG és más „pótlási lehetőségek” nem tudnák azonnal helyettesíteni.

Ugyanakkor az orosz olajfüggésünkről azt gondoljuk, hogy az olaj inkább szankcionálható lenne. Hiszen olajat lehet venni mástól is, ha lekapcsoljuk a vezetéket, akkor még mindig megmarad a tengeri import, ahonnan majd valahogy elhozzuk a szükséges anyagokat, termékeket vezetékkel, folyami hajózással, vasúttal, közúton.

Látszólag tehát könnyebb a helyzet, gázban eleve 41 százalékos az EU orosz függése, ez jó nagy szám, olajban viszont csak 27 százalékos.

A Visual Capitalist ábráján mindez jól nyomon követhető. Cikkünkben azt próbáljuk meg körbejárni, hogy milyen következményekkel jár a háború Magyarország és a régió finomítóira, üzemanyag-ellátására, majd végül a gazdaságára.

Néhány alapvetés

Kezdjük néhány összefoglaló megállapítással!

• A magyar olajipar a saját termelés, a tengeri import mellett döntően a Barátság Kőolajvezetéken érkező orosz olajból él.

• A finomítók (a százhalombattai mellett most soroljuk ide a pozsonyit is) az orosz REB-típusú olajra lettek kialakítva.

• Ilyen kőolaj máshonnan nem beszerezhető, legfeljebb többféle importtermékből kikeverhető.

• Közép-Európának és az EU-nak is hiánya van dízelből, ezt Oroszország (és éppen Belarusz) egyenlíti ki.

• Ha nem változik érdemben a helyzet az üzemanyag-tartalékok elfogyása után nagyjából fél év után megszorítások kellenének az ipari és/vagy a lakossági felhasználásban.

Vidám cikket vár? Lehet, hogy csalódni fog.

Nyersolaj, finomító, termék

Mint a bevezetőből is láttuk, az olajpiacon több termékről is beszélhetünk. Ilyen maga a nyersolaj, ami bekerül az olajfinomítókba, és ilyenek a finomított termékek (elsősorban a benzin és a dízel).

Ez egy koncentrált piac, ha a V4-eket nézzük, a magyar Molnak van finomítója Százhalombattán és Pozsonyban, a lengyel PKN Orlen csoport két cseh és egy lengyel finomítót működtet, illetve van még egy leendő lengyel-szaúdi koprodukciós finomító, a lengyelországi Gdanskban, összegezzünk: négy ország hat finomító.

Ha a McKinsey nemzetközi tanácsadócég finomítói elemzését megnézzük, látható, hogy általában is igaz, hogy a nagyobb országoknak 4-5, a kisebbeknek 1-2 finomítója van Európában.

Országonként eltérő viszont az orosz kitettség, Magyarországon, Szlovákiában, Litvániában és Finnországban a finomítók szinte csak orosz nyersolajat használnak fel. Akinek viszont vannak saját nagy tengeri kikötői, vagy jóval nyugatabbra vannak Oroszországtól, ott sokkal kisebb az orosz arány.

Kevés a vezeték

Az egy mítosz, hogy az olaj alapvetően vezetéken jön Oroszországból, Nyugat-Európába. Nagyjából csak az „anyag” egyharmada jön vezetéken Európába (például a visegrádi négyekhez, vagy Németországba), de az orosz olaj kétharmada a tengeren, nagy tankereken érkezik.

Magyarország azért van kiszolgáltatott helyzetben, mert nekünk (illetve a szlovákoknak és a cseheknek) van egy infrastrukturális (vezeték) kötöttségünk: minden orosz kőolaj vezetéken keresztül érkezik. Emellett van egy finomítói (technológiai) kötöttségünk is. Ez azt jelenti, hogy a nyersolaj minősége minden kőolajmezőn más és más, sűrűség, kéntartalom, viszkozitás szerint, és minden finomító valamire be van állítva. Százhalombatta és Pozsony a már említett orosz keverékre, a REB (Russian Export Blend) típusú olajra, ezt szokás Urálnak is nevezni, és már maga ez az olaj is egy orosz mixtúra, többféle olaj keveréke.

Mint a sherryt

A keverést (szakszóval blendelést) úgy kell elképzelni, mint bizonyos skót viszkik, vagy andalúz sherryk készítését. Igen, azon el lehet gondolkodni, hogy a szerzőnek miért csak alkoholos hasonlatok jutnak az eszébe, mindenesetre, aki járt már egy dél-spanyol bodegában, láthatta, hogy nincsenek évjáratok, hanem a különböző évjáratok és a különböző termelők „alapanyagai” össze vannak keverve, az anyag áramlik a hordók között, amiből egy egységes minőség nyerhető.

Ilyen a REB is, ám ha az orosz beszerzés leáll, akkor vagy hasonlót kellene találni (ilyen olaj azonban máshol nincsen), vagy hasonlót kell „kikeverni”, különben tönkre mehetnek a finomítói berendezések és sokkal kisebb kapacitással mennének.

Oroszországban óriási keverőkapacitások vannak, elsősorban Primorszkban. Jöjjön azonban megint egy hasonlat! Ha elmegyünk a festékboltba, nem okoz gondot a hálószoba kívánt színének kikeverése, de ha több olajból szeretne egy cég újat kikeverni, ahhoz nagyon komoly tartályok, kapacitások szükségesek, már ez sem olyan egyszerű.

Az Adria is szűk

Az orosz nyersolaj pótlásával végül van még egy komoly baj. Minket és a környező országokat alapvetően két nagy orosz vezeték, a Barátság déli és északi szárnya lát el.

Nyugatról, keletre is van egy vezeték, vagy éppen délről, északra, talán a legjobb, ha a délnyugatról, északkeletre leírásnál maradunk. Ez az Omisaljból induló Adria, ám ennek kisebb a kapacitása. Olyat még nem is próbáltunk, hogy ez lássa el Szlovákiát és Magyarországot teljesen (Szlovákiát talán még tudná is, Magyarországot nem teljesen).

A legrosszabb helyzetben Csehország van a környéken, amely kéthosszú cső végén helyezkedik el, így nehéz ellátni.

Akinek van kikötője, annak mindig könnyebb a helyzete, de ezeknek az országoknak is lennének bajai (például Lengyelországnak, amely minden ruszofóbiája ellenére valójában tengeren és vezetéken is sok orosz olajat vesz, igaz friss kommunikációja alapján nagyon jól áll a leválással). Ráadásul a tengeri olajat használóknál, ami bejön a réven, az elmegy a vámon. A tengeri beszerzés jó az orosz függés szempontjából, de a hajózási díjak mostanában nagyon elszálltak, már korábban is, de a háború erre még rátett egy lapáttal, vagyis a költségek nem olyan kedvezőek.

Van némi tartalék

Ha teljesen leállna az orosz import, azért nem kellene lekapcsolni azonnal a finomítókat. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IAE) előírásai szerint, minden országnak kell rendelkeznie 90 napos készlettel is, ebből el lehet látni három hónapig a finomítókat.

A kegyelmi időszak után azonban gond lenne, ekkor ugye még mindig segíthet az Adria vezeték, ahol kompresszorokat kell fejleszteni, jelentős karbantartást kell végezni, hogy nőjön a kapacitás, de a tulajdonos horvát Janaf vélhetően gyorsan fejlesztene.

Ám a teljes szállítási és finomítási technológiaváltás 2-4 év lenne, vagyis nagyjából 180 nap után itthon már ellátási zavar támadna. Erről maga a Mol Nyrt. nyilatkozott a Portfoliónak.

Háborús kockázatok

Ráadásul eddig inkább csak a szankciók esetleges hatásairól beszéltünk, de a Barátság éppen a fronton át jön (mégha ez egy elég képzavaros mondat is). Már eddig is voltak olyan szituációk, amikor a vezeték fontos állomásai közül vegyesen voltak az egységek orosz és ukrán kézen. Ha, akárcsak véletlenül is, találat éri a vezetéket, máris baj lehet.

Ha nagy baj van (találat, szankciós leállás) a nemzetközi kereskedelem gyorsan megállna, senki nem adna el más országnak terméket, nyersanyagot, a stratégiai készletekből nem is szabad, azt mindenki otthon használhatja fel.

Az orosz olajfüggés csökkentése eddig sajnos nem volt hangsúlyos. Pozsony 100 százalékban REB-olajat használ, Százhalombatta 10 év fejlesztései után 25 százalékban már tengerit, de az, hogy ezt a 25 százalékos arányt, 65 százalékra fejlesszük, több éves munka lenne.

És a termékek

Eddig a nyersolajpiacról beszéltünk, de legalább ilyen összetett a végfogyasztók által használt termékek kérdése is.

Európában úgy alakult, hogy a benzinfogyasztás csökken, a dízelfogyasztás pedig nő. A személyautóknál is ez volt a trend, de a GDP-vel arányosan gyorsan bővülő szállítási, teherforgalmi piacon dízelt használnak. A gazdasági növekedés fűtőanyaga a gázolaj. Ezért lett nagyon fontos a dízel, és ezért álltak rá térség finomítói arra, hogy minél több gázolajat tudjanak termelni.

De ahogy egy csirke feldolgozásából is két comb jön ki, és vélhetően egy farhát (bár ezt a terméket a kedvező árfekvés ellenére sem annyira ismerem), úgy az olajfinomításban is kötöttek a kihozatali arányok.

Európa ezért benzinből mintegy 40 százaléknyi többletet gyárt, és azt külpiacokon értékesíti, de dízelből viszont szinte minden ország importra szorul, aminek több mint 80 százaléka orosz a többit amerikai és egyéb termékszállítók fedeznek.

Tehát nemcsak az orosz nyersolaj kulcsfontosságú, hanem az orosz gázolaj is. A keleti országok természetesen jobban ráutaltak az orosz anyagra, de még Németország, Belgium, vagy Franciaország is kitett az orosz szállításoknak. Térségünk is rövid dízelből, Szlovákiát leszámítva minden országban gázolajimportra van szükség ahhoz, hogy tudjon működni az ország. Magyarországon jelenleg azért van elég dízel, némi import mellett a Mol el tudja látni az országot.

Dízelutak

A dízel amúgy főleg hajón érkezik Nyugatra, ami a szállítónak nagy rugalmasságot jelent, hiszen aki sokat ígér, arra lehet fordítani a hajót és ott lehet kikötni. El tudjuk képzelni, hogy ez mennyivel komfortosabb, mint a vezetékes megoldás.

A szlovéniai Koper például nyersolajat nem fogad (minek is tenné, nincs finomítója), de sok termék érkezik oda. Aztán onnan már mehet tovább a termék vasúton és közúton is, utóbbi csak 250-300 kilométer között éri meg, ha nagyobb a távolság, sokkal gazdaságosabb egy 1,2 millió liter dízelt elszállító vasúti szerelvény.

Vannak azért termékvezetékek is, ezek sztorija vicces. Valaha azért épültek katonai termékvezetékek a térségünk felé, mert a Szovjetunió a tőle nyugatra elhelyezkedő csatlósoktól indította volna el a hanyatló Nyugat lerohanást. Ez ugyan elmaradt, de a vezetékek már megépültek.

És ha ez nem lenne elég, még tetézi a bajt, hogy a globális benzin és gázolaj készletek is ötéves mélyponton vannak. Az átlagos 600 millió hordós készletek helyett most olyan 500 millió van: ha minden kötél szakad, akkor nem igazán van pótkötél.

Akkor jön a krízis?

Ha megáll a kapcsolat, akkor talán az EU nyugati része megúszná, de mi itt a Kárpát-medencében bajosan. Ezért „olajban” eltérőek az álláspontok, több uniós ország üdvözölne szigorú szankciókat, nekik az nem fájna, más gazdaságokat viszont teljesen tönkretenne.

Aligha kell ragozni, ha nincs üzemanyag, akkor nemcsak mi nem jutunk el a Balatonra, de a munkás sem a munkahelyére, vagy az anyag az építkezésre.

Van, aki ezért azt javasolja, hogy a zéró embargó és a totális embargó között kellene valamilyen értelmes, differenciált, megoldást találni, fájjon is Moszkvának, de ne is lőjük magunkat teljesen lábon.

De azért érezzük a helyzet fonákságát is. Képzeljük el a gávavencsellői boltosokat (fiktív példa)! Bemegy az egyik helyi lakos az egyik boltba, és levágja a következő monológot:

„Te szemét fűszeres, legutóbb nagyon átvertél, sört, bort, kenyeret, soha többé nem veszek tőled, de kolozsvári szalonnát csak te árulsz a településen, abból vágnál nekem egy szép darabot?”

Ugye, hogy furcsa?

Valamit lépni kell

Nehéz nem megismételni, Putyinnal nem könnyű. Az ukrán agresszió láttán, nem szabad félrenézni, amikor gyilkolja a szomszédját, nem is könnyű tárgyalni vele (miről tárgyalnánk, mivel teremtett tárgyalási alapot?), harcolni sem szeretnénk. Maradnak a szankciók, de valahogy mégis át kell gondolni a jó lépéseket.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ebbe a nehéz piaci helyzetbe zavarnak be a térség kormányainak intézkedései (Magyarország ebben a csúcs, itt 480 forintos lakossági benzin- és dízelár), ami egyáltalán nem segít most, amikor szűkös a piac. Miért is lenne érdeke bárkinek, hogy idehozza az anyagot külföldről veszteséggel, amikor mindent megvesznek jelentős nyereséggel is? Szerencsére ez még tömegesen nem indult meg, de amíg literenként egy eurót lehet keresni az üzemanyagon a hazai ár és a nyugati ár között, addig kész szerencse, hogy a magyar lakosság nem vásárol tartályokat, gyűjtögeti össze 50 literenként az ezerliteres mennyiséget, és adja el Nyugaton. Ezer euróért nem is rossz munka, a költségek, árengedmények levonása mellett is remek fizetés.

Így viszont valós veszély, hogy majd nem jut elég dízel a régióba.

Ha a kormány végre egy tiszta kommunikációt folytatna, például nem azt mondaná, hogy a rezsicsökkentést féltjük, hanem bevallaná, hogy azt, hogy egyáltalán legyen ellátás, máris jobban akceptálható lenne az a magyar álláspont, amelyik nagyon élesen kikel minden energetikai szankcióval szemben.