A balatonaligai óriásberuházás megszerezte a környezetvédelmi engedélyt

2022. április 21. – 09:00

A balatonaligai óriásberuházás megszerezte a környezetvédelmi engedélyt
Idill a Club Aliga Üdülőközpont előtti partszakaszról nézve Fotó: Mohai Balázs / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magánbefektető azt ígérte, hogy a helyiek továbbra is használhatják a vízpartot, a civilek csak remélik, hogy ez így is lesz.

Elhárult az utolsó komoly akadály is az óriási, 46 hektárt érintő balatonaligai beruházás elől – írja a Népszava.

A lap szerint a Somogy Megyei Kormányhivatal megadta a környezetvédelmi engedélyt a Pro-Mot Hungária Kft. és a Hellnarik Hospitality Kft. balatonaligai nagyberuházásához, az Aligaliget projekthez, amely magán luxusüdülővé alakítja a hajdani pártüdülőt, a Club Aligát.

Ezzel a helyiek és a Balaton-partot és a tavat féltő civil szervezetek utolsó reménye is szertefoszlott. Abban bíztak ugyanis, hogy a kormányhivatal által tavaly ősszel elrendelt környezetvédelmi hatásvizsgálat meggátolhatja a gigaberuházást, amelyet az állam kiemelt gazdasági fontosságú projektté nyilvánított, megkönnyítve ezzel egyrészt az adminisztrációt, másfelől felülírva minden helyi korlátozó rendeletet.

Azt már évek óta tudni lehetett, hogy a hajdani, zárt pártüdülő, a helyiek előtt a rendszerváltással megnyitott Club Aliga területén komoly fejlesztések várhatók. A Balaton talán legértékesebb ingatlanának tulajdonosa a Pro-Mot Hungária Kft. sokáig izraeli tulajdonban volt, majd 2018-ban lett többségi, 75 százalékos tulajdonos az akkor még Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozó, tőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt.

A társaságban aztán 2020 tavaszán Jellinek Dániel lett meghatározó tulajdonos. Az idén tavasszal aztán az Apeninn azt közölte, hogy ismét gazdát cserélt a Pro Mot. A március 17-i bejelentés szerint a Balázs Attila vezette Bayer Property vásárolta meg. Utóbbi cég tulajdonosa, vagyis a Bayer Construct Zrt. sok nagy állami beruházáson dolgozott mostanában.

A március 17-i bejelentés szerint a felek a dealt 4 hónapon belül kívánják lezárni, ez azért fontos, mert az Optenben, illetve az e-cégjegyzékben egyelőre nem is látszik a változás.

Mint a Népszava írja, a helyiek attól tartanak, hogy a fejlesztéssel az addigi közutak is magánkézbe kerülnek, korlátozzák a használatukat, és így nem tudnak lejutni a 32 éve visszakapott partjukra. A Pro-Mot ugyanakkor többször is ígéretet tett, hogy az aligaiak továbbra is használhatják a partot, ám a civilek szerint minden ilyen ígéret betartása a cég aktuális vezetésén múlik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!