Számlagyár: a korrupció egyes informatikai projekteknél már nem is versenyelőny, hanem alapelvárás

2022. március 21. – 09:32

Számlagyár: a korrupció egyes informatikai projekteknél már nem is versenyelőny, hanem alapelvárás
A T-Systems székháza a Könyves Kálmán körúton – Fotó: Jászai Csaba / MTI / Bizományosi

Másolás

Vágólapra másolva

Ha kimaradsz a rendszerből, tiszta maradsz, csak éppen megrekedsz a kisebb informatikai megbízásoknál, a lakossági és a kisvállalati ügyfeleknél. Ha a nagyok között szeretnél focizni, akkor benne kell lenni a korrupciós mechanizmusokban, vagy legalábbis cinkosan félre kell nézni, állítják szereplők. Miért és hogyan működhetett a hatalmas szigetszentmiklósi számlagyár ennyire kiterjedten?

Hatalmas költségvetési károkat okozó, rendkívül kiterjedt számlagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Mint arról a Telex is részletes cikkben számolt be, ez az az ügy, amelyben 2021. június 15-én nyomozók jelentek meg olyan jól ismert hazai informatikai cégeknél is, mint

  • a T-Systems Magyarország Zrt.,
  • a 4iG Nyrt.,
  • az állami Antenna Hungária Zrt.,
  • a BKV informatikai szolgáltatójaként elhíresült Sys IT Services Kft.

A 444.hu alapos cikksorozatban is bemutatott részleteket a számlagyár működéséről, például itt és itt.

Mi ezúttal a cikkben érintett vállalkozások több munkatársával, exmunkatársával folytatott háttérbeszélgetések segítségével igyekeztünk megérteni, hogy miként élik meg diplomás, a saját szakmájukban elismert, nagy tudású szakemberek, informatikusok, cégvezetők, hogy a legkomolyabb hazai infokommunikációs projektek közben primitív korrupciós mechanizmusokba keverednek, arra kényszerülnek, hogy a vállalkozói láncokba „gagyi” számlagyárakat is bevegyenek. Mint hallottuk:

„Ez valóban rémes, akárki nyeri április 3-án a parlamenti választásokat Magyarországon, ezen változtatni kell, mert mind mértékében, mind gyakorlatában az informatika ma már ugyanolyan fertőzött lett, mint az erről eddig ismert iparágak, például az építőipar.”

Jól meg vagyunk fizetve

Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ez a kérdés a korrupció mentén is felvethető.

  • Vagyis, aki bérből és fizetésből élő állami, önkormányzati tisztviselő, vagy egy közösségi, de akár magáncégnél informatikai vezető, ő vajon megszédül, amikor egy informatikai beruházásnál milliárdokról dönt, és ő várja el a korrupciót?
  • Vagy a szállítók próbálnak így piacon maradni, versenyelőnyhöz jutni, egy-egy magánszemély megkenésével hosszú távú szállítási, üzemeltetési munkát szerezni?

Akárhogy is kezdődött, ma egy hazai informatikai vezető megélésében a logikai lánc valahogy úgy indul, hogy a magyar hátterű, de főleg a multinacionális informatikai cégek vezetői nagyon jól meg vannak fizetve,

„magas a fizetésem, van bónuszom, jár a céges autó, a céges telefon, a céges minden”.

Csakhogy a cégvezetők bekerülnek egy elvárási spirálba is, növelni kell a forgalmat, el kell érni a tervet, meg kell haladni a korábbi év nyereségét. De ehhez, mivel a hazai informatikai feladatok döntő részben közösségi finanszírozásúak, olyan dolgokban is részt kell venniük a szállítóknak, amit amúgy nem szeretnének. Ez nyíltabban azt jelenti, hogy bizonyos ügyleteket korrupciós folyamatokkal, tiltott keretrendszerén belül kell végigcsinálni.

Ha az olyan egyszerű lenne…

Csak közben a korrupció lebonyolítása ma már egyáltalán nem olyan egyszerű. Ennek is sok oka van:

  • A legnevesebb vállalatok sokszor magas transzparenciát megkövetelő, tőzsdén jegyzett cégek. Ha nem is a mostani számlagyáras esetre gondolunk, emlékezhetünk, hogy korábban volt ilyen története a fekete kasszát működtető Siemensnek, a balkáni ügyekbe keveredő Deutsche Telekomnak, de a magyar állami megrendelések kapcsán a Microsoftnak is.
  • Ha esetleg nem is tőzsdei kibocsátóról van szó, a legnagyobb informatikai és távközlési cégeket, illetve az ilyen projekteket a média mindig intenzíven követi.
  • Az adóhivatal eszközrendszere is rengeteget fejlődött, a NAV „mindent lát”, mivel az adóhivatal sok pénzt tud megfogni a költségvetésnek, kiváló szakemberek és fejlett informatikai rendszerek, automatizmusok szűrik ki a fiktív számlázást, az adócsalást, a nem életszerű gazdasági kapcsolatokat.
  • De emellett is mindenhol villog egy figyelmeztető lámpa, elég lehet egy olyan jóérzésű munkatárs, vagy egy korrupcióellenes civil, aki meri használni a névtelen bejelentővonalakat, fejlődött az az infrastruktúra, amivel, ha bárkinek a tudomására jut a korrupció, arról jelzést adhat.
A 2021. április 14-i házkutatáson lefoglalt pénzkötegek – Forrás: Fővárosi Főügyészség
A 2021. április 14-i házkutatáson lefoglalt pénzkötegek – Forrás: Fővárosi Főügyészség

Aranyat ér, ha van egy szisztéma

A fenti ellenőrzési mechanizmusok miatt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek üzlethez is szeretnének jutni, de az oly értékes reputációjukat sem szeretnék lerombolni, nagyon sokat ér, ha valaki kívülre helyezi, eltávolítja a korrupciós mechanizmusokat a cégtől. Az időről időre felbukkanó óriási számlagyárak (a szolnoki, a sülysápi, most a szigetszentmiklósi központtal működő) híre hamar elterjed, igény van rájuk, és hirtelen nagyon sokan kezdik használni őket, óriási, milliárdos forgalom alakul ki, ami azonnal a lebukás kockázatát is elkezdi növelni.

Ahogy egy forrásunk mondja,

„egy ilyen bulit az egytollú indián nem tud megcsinálni”.

Vagyis a számlagyáraknak a szervezők, az elkövetők szempontjából van egy súlyos büntetőjogi minősítési következményük, ezek mindig folytatólagos, több ember együttműködésén alapuló szisztémák, vagyis a költségvetési csalást az elkövetők bűnszervezetben vagy bűnszövetségben követik el.

Erről itt olvasható dr. Szép Árpád Olivér ügyvéd leírása, de kiemelhető, hogy a bűnszervezet:

  • három vagy több személyből álló,
  • hosszabb időre,
  • hierarchikusan szervezett,
  • konspiratívan működő csoport,
  • amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények (legalább két ilyen bűncselekmény) elkövetése.

Ezek a feltételek egy nagyobb költségvetési csalás elkövetésére alapuló számlagyárnál jóformán alapkövetelmények.

Hogy épül fel?

De most ne a számlagyárakban alul dolgozó kis halakkal foglalkozzunk, hanem nézzük meg azt, hogy miképpen épül fel a nagy informatikai megrendeléseknél a korrupciós lánc.

Munka van. A kilencvenes évektől a rendkívül elmaradott magyar állami és vállalati szférában szinte mindenhol ki kellett alakítani a vállalatirányítási rendszereket, pénzügyi, könyvelési, HR-es modult kellett kiépíteni, de a modernizáció, a digitalizáció azóta is kiemelt cél. Ha eljön egy nagy informatikai feladat, előbb-utóbb majd nyer egy olyan fővállalkozó, aki alvállalkozók bevonásával elvégzi a feladatot. Nézzünk meg a szakemberek elmesélése szerint egy jellemző feladat-megosztási láncot, ha a projektben korrupciós elem is van.

  • A szállítói oldal tetején áll a fővállalkozó, a licenctulajdonos, a „validátor”, ő hitelesíti az egész folyamatot, ő maga ugyanis nagy, nemzetközi cég, jó adózó. Minden munkatárs legálisan dolgozik, van megfelelő compliance osztály, bejelentő vonal, a cég sokat beszél a tiszta működésről. Valójában persze csak outsourcingolja, letolja a korrupciót, mert az is korrupciónak számít, ha egy cég tud arról, és diszkréten elnéz felette. A fővállalkozó mindenesetre nagyon magas áron dolgozik, elad licencet, bizonyos munkákra talán még tanácsadót is delegál.
  • A második vonalban még mindig erős, de már inkább magyar cégek dolgoznak. Ezeket a visszatérő partnereket a fővállalkozó bevizsgálja, ők a szakterület specialistái, sokat dolgoznak, sok emberórát is adnak, értenek a feladathoz, és ha lehet, távol tartják magukat a közvetlen korrupciótól.
  • A harmadik, negyedik körben vannak a takarítócégek, a reklámcégek, illetve azok az informatikai cégek, amelyek vagy üresek (nincs is szakemberük), vagy valójában szakmailag gyengék, de vállalnak feladatokat, azért számláznak, és abból olykor korrupciós kifizetéseket is menedzselnek. A probléma csak az, hogy a rendszer ki van zsigerelve, mindenki leveszi a hasznát, kéri listaárát, a munkadíját, a valóban elvégzett munka ellenértékét a megfelelő nyereséggel, így az utolsó kör sokszor csak abból él, abból korrumpál, ha azt a bizonyos 27 százalékos forgalmi adót is megdézsmálja, vagyis adót csal. Ehhez azonban kell még egy szereplő.
  • Végül vannak a láncban a „hülyegyerekek” (elnézést a kifejezésért, de tényleg így hallottuk), ezek azok a kalandorok, akik előbb-utóbb mindig megbuknak, 1-2, jobb esetben 3-4, legjobb esetben 5 év után. Ők olyan gátlások nélküli emberek, akik nyíltan „pénzeznek”, akik kapcsolatot ápolnak a számlagyárakkal. Vagy adrenalinfüggők, vagy azt hiszik, hogy ők majd okosabbak lesznek a többieknél, esetleg olyan emberek, akiknek megér pár év „királyság” (gyors és könnyű pénz, sportautó, tengerentúli utazások, csajozás) egy súlyos börtönbüntetést is, de akik a rendszer közepén vannak, és valamiért fétisszerűen vonzódnak a parkolókhoz, ahol milliós készpénzkötegeket adnak át zacskókban.

Miért viszi el egyedül?

A „hülyegyerek” maga is egy bizonyos szintig áldozat, mert ugyan szinte nyíltan bűnöző, még ha egy furcsa kódnyelven úgy beszél, mintha valami hasznos vagy legalábbis kötelező feladatot látna el. Annyiban azonban áldozat, hogy a rendszerek bukása után jellemzően ő viszi el a balhét.

Pedig arról, hogy a rendszerben

  • van alkotmányos költség,
  • van gépzsír,
  • hogy komoly emberek Signalon (mobilapplikáció, kommunikációra) olyanokat kérdeznek, hogy „hanyas a lábad, ötvenes?”,

mindenki tud, ezt a szervezetek legtöbb szintje valamiképpen sejti, akár látja is, de van egy közös megértés is erről.

„Ez így működik, de valamiből haza kell vinni a fizetést, ha lehet, mi maradjunk tiszták, de a cégünk nem a rendszer megváltoztatásán ügyködik, hanem azon, hogy reputációvesztés nélkül ellavírozzon ebben a posványban.”

Mi van, ha borul?

Na de mi van, ha borul minden? A szervezők ugyanis nem szégyenlősek, mindenki ismeri őket, két-három menő budai kávézóban és étteremben tárgyalnak, vallják, hogy az informatikában látszani is kell.

A résztvevőkben él egy bizalom, hogy tőlük ez az egész távol van, valamivel fogható a „hülyegyerek töke”, nem márt be másokat. Ez néha bejön, tényleg volt olyan az elmúlt években, aki még időben külföldre szökött, szomorúbb eset volt, amikor mást, így egy híres egykori focistát meggyilkoltak, más pedig annyira lelkes volt, hogy bevonta az „adóoptimalizációs rendszerébe” a saját családtagjait is, és azzal lehetett fogni, hogy

„ha elviszed egyedül, akkor a fiad, vagy az édesanyád nem fog ülni”.

A nagy projektek gazdái pedig nem hibáznak, hozzájuk nem lehet berohangálni táskákkal, sok az áttétel, a védelmi vonal, a külföldi találkozó. A nagy cégek is profik, gyorsan reagálnak (lásd Microsoft-ügy, Deutsche Telekom), ha kirobban egy korrupciós botrány, azonnal fizetnek, ha kell, azonnal elengedik a vezetőiket, csak reputációba hasító botrány ne alakuljon ki.

Komoly hátrány ez Magyarországnak

Vannak azonban a közvetlenül beboruló embereken, cégeken kívül járulékos veszteségek is. Néha elhasal egy-egy projekt, ami önmagában is kudarc, de emellett ilyenkor borul a korábbi matek is.

Nagyon nehéz kezelni a „behivatkozókat”, vagyis azokat a rendszeresen felbukkanó haszonlesőket, akik valamire vagy valakire hivatkozva nyújtják a markukat, és nagyon komoly ismeret kell ahhoz, hogy a cégek megállapítsák, hogy csak egy kóklerről van szó, vagy „komoly emberről”, aki valóban képes megakadályozni egy-egy projektet.

„Én nem azon csodálkoztam mostanában, hogy ilyen van, inkább azon, hogy ez mennyire elfajult, ez sokszor már az uniós forrásokat is veszélyezteti. Egyszerűen nem tartható, hogy a korrupció ma már nem a versenyhelyzetet javítja, hanem sokaknál alapelvárás.”

Hallottunk olyat, hogy van betyárbecsület, az összekacsintás megvan,

„holló a hollónak nem vájja ki a szemét, mi is eljárunk egy másik cég korrupcióval megszerzett üzletének az eredményhirdetésére, ők is eljönnek”.

Ha pedig mindenki lead, akkor abban lehet bízni, hogy akár nyerhet a szakmailag jó is, mert ő sem ad kevesebbet vagy többet, mint a másik. Ha tendert lehet nyerni korrupcióval, az rosszabb, mert akkor nem a jó szállít, hanem a legkorruptabb.

Az azonban biztos, hogy ezeket a bátran járkáló, pénzező embereket is kedvelik a rendszerben, hatékonyak, és annyiban megbízhatóak, hogy jellemzően betartják, amit ígérnek, ér valamit a szavuk.

Hogy tartja fenn az állam a működését?

Ahogy a szakemberek a korrupciós mechanizmusról beszélnek, felmerül a kérdés, hogy de mégis így miként készülnek el egyáltalán Magyarországon projektek, miért nem buknak le gyakrabban korrupt vezetők.

A fő metódus az, hogy elválik a megrendelői oldalon az, hogy ki adja a szakmaiságot, ki adja a forrást, illetve ki vállalja a politikai felelősséget. Ha pozitívak akarunk lenni, ez az oszd meg és uralkodj, ez a súlyok és ellensúlyok rendszere még működhet is, mátrixszemléletben enged több kontrollpontot, de azért még így is sok a különös folyamat. Ezt az összejátszást így írta le egy forrásunk:

„Te itt engedsz, én ott engedek, majd az ígéretek földjén mindent elrendezünk.”

Hallottunk olyan érvet is, hogy a szektort annyiban tönkreteszi a korrupció, hogy a legjobb szakemberek ezért is mennek el Nyugatra. Miközben az, hogy a jó szakemberek elmennek, természetesen nem unikális, a pincérek, a nővérek, a szakácsok, a kőművesek és a pénzügyesek is elmennek.

Mindenesetre ma a magyar piacon az alakult ki, hogy az állami cégeknél dolgozó IT-sok, megrendelők, vezetők jól fizetettek, de az igazi szaktudást birtokló cégek mégis a magánpiacon vannak, őket végül nem lehet kihagyni, és tényleg csak sok pénzért lehet megvásárolni.

A számlagyár

A most lebukott számlagyárnál unikális, hogy sok az önkormányzatokhoz kapcsolódó közlekedési, parkolási projekt. Ennek az a különlegessége, hogy változnak a szereplők, a cégeken, cégcsoportokon, de politikai klientúrákon is áthúzódó ügyekben nincs akkora központi erő, „nincs kétharmad”, ebben pedig mindig van némi kockázat is, az újak visszanéznek a régiekre, új tisztviselőkkel kell megállapodni.

Különösen érzékeny, hogy a túlárazott informatika olykor nagyon szűk büdzsékből hiányzik. Ahogy egyik forrásunk meséli, az informatikában

  • van a beruházás (CAPEX)
  • és van az üzemeltetés (OPEX).

Előbbire talán még érkezik uniós forrás, de az utóbbi már jellemzően saját forrást igényel.

Az állam pedig válogatós, nagyon szereti a közvetlen pénzügyi bevételekkel járó informatikát jól menedzselni, traffipax, útdíj, online számlázás, NAV, ezek jól működnek, ahogyan a kötelezők is (például okmányok kiadása, egészségügyi rendszer). A legrosszabbak a kifejezetten korrupcióvezérelt projektek, amelyek olykor tényleg a falnak mennek, rengeteget költenek rá, de végül nem is működnek.

Megbeszélve

A meghekkelt tenderek különösen vicces része, hogy miközben zajlik egy korrupciós vonal, addig párhuzamosan halad egy teljesen transzparens, hivatalos eljárás is. A kettőt néha nem könnyű összefésülni.

A gyártó azzal tud játszani, hogy annak ad nagyobb diszkontot, aki megnyerte az ügyet, vagyis akinek van „megállapodása”. A tenderkiírás feltételei mindig lehetnek finoman testreszabottak.

De olyan helyzet is akad, amikor az IT-cég szakmai munkatársa csak azt észleli, hogy nem jut be a javaslatával, ajánlatával, prezentációjával a potenciális megrendelőhöz tárgyalni,

„ne haragudjon, nagyon sok dolgom van”,

majd megint

„ne haragudjon nagyon sok dolgom van”

– hallják azok, akik az operatív részletekről beszélgetnének, majd jön egy telefon:

„köszönöm, most ráérek”.

Ekkor lehet tudni, hogy a pénzügyi részt elrendezték a felek.

Néha vannak vicces elemek is, például egy legendás hardverszállításnál, amikor megvolt, hogy ki nyerhet, de egy másik induló a bruttó ár helyett tévedésből a nettó árat írta be, így a nyilvános borítékbontásnál őt kellett kihozni győztesnek.

De az is emlékezetes hazai eset volt, amikor egy IT-cég munkatársa egy katonai projektnél a tárgyalóteremben felejtette a táskáját. Kiderült, hogy a táskában jár a diktafon, ez egy HM-cégnél kifejezetten nehezen elsikálható botrány volt.

Legendája, jó anekdotája mindenkinek van, de azért azt is érzik a forrásaink, hogy amikor a régi sztorikon mosolyognak, nem önfeledt a nevetés, nem a régmúlt ködébe vesző jelenségekről van szó, hanem a jelenről is. A módszerek persze változnak, de az összkép nem lett pozitívabb.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass