Amikor a piacon a zöldségárus azt mondja, olyan árak vannak, hogy szégyelli kimondani, az árulkodó

2022. március 10. – 08:26

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányzati osztogatás miatt megélénkült kereslet is szítja az áremelkedést, írja csütörtöki elemzésében a 24.hu.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előző nap tette közzé a februári adatokat: 8,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban, ezzel pedig a decemberi 7,4 és a januári 7,9 százalék után újabb tizenöt éves rekord dőlt meg.

Petschnig Mária Zita közgazdász a 24.hu-nak azt mondta, hogy az élelmiszerek drágulásához hozzájárult, hogy a választásra időzített kormányzati pénzszórás révén mesterségesen felfújt kereslet jelent meg. Emellett elkezdődött az inflációs jövedelmekért folytatott harc, ami azt jelenti, hogy a piac minden szereplője infláció felett szeretne nyerni egy-egy üzleten – a szinte végtelenített kereslet mellett ez is gerjeszti az áremelkedést.

A közgazdász nem érzékeli az élelmiszerár-befagyasztás jótékony hatását.

„Amikor a piacon a zöldségárus azt mondja, olyan árak vannak, hogy szégyelli kimondani, az árulkodó. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy emiatt a 8,3 százaléknál jóval nagyobb inflációt érzékelhetnek az emberek, akár 20 százalékost is”

– tette hozzá Petschnig Mária ZIta.

Bár ez a februári adatokban még nem látszik, mindenképpen további dráguláshoz fog vezetni a február végén kitört orosz–ukrán háború is. Bár a gázra eddig nem vezettek be szankciókat, a nemzetközi feszültség már most jelentősen megdrágította az energiahordozókat, egy elhúzódó konfliktus pedig még drágább benzint és gázt jelenthet. Magyarországot ezenkívül a forint leértékelődése is sújtja, a néhány héten belüli 10 százalékos árfolyamveszteség miatt további drágulási hullám várható a következő hetekben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!