2008 óta nem látott szinten a kőolaj ára az orosz-ukrán háború miatt

2022. március 7. – 06:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom éves csúcson a kőolajárak: a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára (ami globális referenciaértékként szolgál) a 139 dollárt is elérte vasárnap, majd visszaesett 130 dollár alá, írja a BBC. Legutóbb 2008-ban volt ennél magasabb a kőolaj ára, akkor 147 dollárt kellett fizetni a nyersanyagért. Hétfőre estek az ázsiai tőzsdék, a japán Nikkei és a hongkongi Hang Seng több mint 3 százalékkal csökkent.

Az áremelkedés mögött elsősorban az orosz-ukrán háború áll. Február 22-én, tehát még a háború kitörése előtt arról írtunk, hogy egyre közelebb kerülünk a százdolláros hordónkénti árhoz. A BBC szerint már a fogyasztók is érzik az emelkedő energiaárak hatását, a megugró üzemanyagárak és rezsiköltségek formájában. A háború energiapiacra gyakorolt hatásairól ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Eközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap azt közölte, hogy a Biden-kormány és szövetségesei az orosz kőolajszállítások lehetséges embargójáról tárgyalnak.

Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szerint vizsgálják az orosz olajimport betiltására vonatkozó törvényt. A kongresszus ezen a héten döntene az Ukrajnának folyósítandó 10 milliárd dolláros segélyről.

A BBC szerint egyre nagyobb a nyomás a Fehér Házon és a nyugati országokon, hogy még keményebb lépéseket tegyenek Oroszország ellen az ukrajnai invázió miatt. Vandana Hari, a BBC-nek nyilatkozó elemző szerint míg az Egyesült Államok könnyedén keresztülviheti az orosz olajimport tilalmát, addig Európa nem engedheti meg ugyanezt. Hogy mennyit érnek az Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciók, arról itt írtunk.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!