Olaj, gáz, atom: az orosz–ukrán krízis tartós problémát okoz az európai energiapiacon
2022. február 23. – 12:49
frissítve
A nyugati szankciók egyelőre kíméletesen bántak az orosz energiapiaci kapcsolatokkal, de valójában Vlagyimir Putyin már az európai szénhidrogénexportot is kitette tétként a kártyaasztalra. Talán a zöld átmenet vagy a visszatérő nyugati konfliktusok, szabályozási nehézségek miatt mintha már nem is érdekelné annyira ez az egész, és inkább Ázsia felé fordul.
Kezdjünk néhány nagyon hangsúlyos orosz eredetű kockázattal az európai energiapiacon:
- Oroszország egymaga 40 százalékban felel Európa gázellátásáért.
- A Roszatom építene nukleáris erőművet az EU-n belül Magyarországon és Finnországban, de Törökországban is, amely ugyan nem EU-tag, de NATO-tagország.
- Ha a helyzet eszkalálódik, például Oroszországot lecsapják a nemzetközi pénzügyi vérkeringést jelentő SWIFT-rendszerről, az azonnal további 10-20 dollárt dobna még a hordónkénti olajáron.
- Oroszország több egyéb nyersanyagnak (palládium, platina, nikkel, réz, de még a gabonának) is az egyik kulcsszállítója.
Mekkora most a kockázat?
Írásunkban hazai és nemzetközi elemzők segítségével azt szeretnénk körbejárni, hogy a háború vagy legalábbis a háborúközeli állapot mennyire rengetheti meg az európai energiapiacot.
Radnóti András, a londoni Millenium Emerging Europe partnere az átlagos nyugati közvélekedéshez képest talán kevésbé borúsan látja a helyzetet.
„Vlagyimir Putyin lépéseit még mindig lehet úgy értékelni, hogy egyfajta húzd meg, ereszd meg játékot játszik. Vagyis a durva lépések mellett olykor olajágat is lóbál. Az a célja, hogy Ukrajna maradjon semleges, ne legyen NATO-tag, de gazdaságilag, illetve politikailag se száguldjon a Nyugat felé. Ehhez a célhoz mindenáron el kell hitetnie mindenkivel, hogy óriási a feszültség, itt vér fog folyni.”
Csakhogy – véli a szakember – a cél inkább csak a feszültség végletes növelése, nem pedig maga az invázió, ahogy azt az al-Dzsazíra cikkei is értelmezik.
Az olajjal, gázzal mindenki óvatos
Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője is azt emeli ki, hogy a nyugati szankciók egyelőre többnyire nem igazán érintették a szénhidrogén-kereskedelmet.
„A feszített európai energiahelyzetben például az európaiak és az amerikaiak nem kapcsolták le az oroszokat a SWIFT-rendszerről, hiszen a szénhidrogén-kereskedelmet alapjaiban megnehezítő intézkedés vélhetően azonnal 10-20 dolláros emelkedést jelentett volna az olaj árában.”
Ami azonban a szakember szerint is meglepetés volt, hogy a németek azonnal bedobták az Északi Áramlat 2 gázvezetéket. A német vezetés ugyanis korábban nem szerette volna rögzíteni, hogy ezt rögtön feladja, amennyiben az oroszok invázióba kezdenek.
A vezeték halogatása azért fájdalmas mind Oroszországnak, mind Németországnak, mert a vezetékpár már fel van töltve gázzal. Amikor a Gazprom novemberben telerakta gázzal, más mennyiség nem is nagyon jött Nyugatra, ezért erős áremelkedés következett be.
Szoktak szállítani
Az oroszokról mindenesetre van egy pozitív mondat az európai energiapiacon: ha van élő szerződésük, azt betartják. Vagyis az oroszok a szerződéses mennyiségeket minden politikai konfliktus mellett is szállítani szokták. Ez nagyjából ma évi 140 milliárd köbméter, Magyarország mellett például Ausztriának és Lengyelországnak is van ilyen élő nagyszerződése.
Ebből Ukrajnán keresztül évente 40 milliárd köbméter jön. Ez talán nincs veszélyben, van arra példa, hogy két ország lövi egymást, de energiát szállítanak, mert a pénz mindenkinek kell. Ukrajna például azzal, ha lekapcsolná a szállítást, nemcsak az oroszokkal, de önmagával és a nyugat-európaiakkal is kiszúrna.
Rövid távon ugyanis nem lehet csak úgy kivenni a 40 százalékot szállító oroszokat az európai gáztérképről, közép- és hosszú távon erre lehetnének megoldások – véli Pletser, de ehhez egy másik kockázatos partnerrel, Törökországgal kellene egyezkedni, a Fekete-tengeren, de Ciprus partjainál is méretes gázmezők vannak.
Zöld átmenet és földgáz
A szakember szerint az orosz–ukrán helyzet azért is figyelmeztető, mert a Nyugatnak el kellene azon gondolkodnia, hogy nemcsak sújtani és korlátozni kellene a saját fosszilis cégeit, hanem támogatni is, hogy beruházzanak, például az afrikai LNG-be fektessenek be.
Németország például döntött, szén és atom helyett megújulóval és gázzal képzeli el a jövőjét, de közben nincsen egyetlen LNG-terminálja sem, ahogy Nyugaton az interkonnektor-, illetve a tárolói kapacitások is szűkösek.
Hosszabb távon nem Putyinnak áll a zászló, hiszen az oroszok most magukra vesznek egy költséges háborút, szankciókat és egy drága konszolidációs feladatot. Európában ugyanakkor éppen nő a gázfogyasztás, rövid távon az orosz forrás kiesése nagy ellátásbiztonsági kockázat lenne, ahogyan az lenne a bevezetőben már említett atomerőmű-projektek megakadása is.
Nyugati cégek
Tom Robinson, a Fidelity International szakembere szerint fontos tudni, hogy Oroszország ma a világ második legnagyobb földgáztermelője és harmadik legnagyobb olajtermelője.
A háborús kockázat valójában már régóta beépült a nyersanyagárakba, de vannak közvetlen vesztesek is. A brit BP például a Rosznyefty 20 százalékát, a francia Total pedig a Novatek 17 százalékát birtokolja.
Ráadásul az amúgy is magas energiaárakon felüli újabb áremelkedés további fejfájást okozna az infláció ellen harcoló központi bankoknak.
Az oroszok pedig magas devizatartalékaikkal egész ellenállók. Az orosz állami bevételek szempontjából az olaj sokkal fontosabb, mint a földgáz, de európai társadalmi-politikai szempontból mégis a földgázon van nagyobb hangsúly.
„Inkább maradunk otthon, és nem vezetünk, csak ne fázzunk.”
Ha visszanézünk a múltba, a Krím orosz annexiója során a Nyugat az energiaexportot nem sújtotta szankciókkal, de az kérdés, hogy vajon ezt most is meg lehet-e tenni.
Oroszország számára is fájna a szankció, hiszen a Kínába irányuló export növekedése nem lenne elegendő a kieső bevételek ellensúlyozására, de egyrészt a történelem bebizonyította, hogy Putyin hajlandó vállalni az anyagi terheket a vélt politikai haszonszerzés céljából, másrészt mintha az orosz gondolkodásban már benne lenne, hogy az európai piacot elveszíti, részben az amerikaiak miatt, részben a zöld átmenet miatt, ezért Putyin és a Gazprom egyre inkább Kína felé nyitna.
A szakember szerint azonban az orosz exportot nehéz lenne pótolni.
„Meg lehet kérni Szaúd-Arábiát és más közel-keleti termelőket, hogy pótolják a kínálati hiányosságokat, sőt az Egyesült Államok akár fel is oldhat néhány szankciót Iránnal szemben, hogy nagyobb termelést tegyen lehetővé, de ez nem lenne elegendő az Oroszország által hagyott ellátási rés megszüntetéséhez.”
Vincent Mortier, az Amundi vezető elemzője szerint
„a konfliktus a két ország viszonylag kicsi gazdasági súlya miatt nem veszélyezteti az EU növekedését, de a másodlagos hatások erősek lehetnek. A 100 dollár felé induló olajár és az energiaárak emelkedése megkérdőjelezi az ECB erőfeszítéseit az infláció leszorítására, de hosszabb távon ennél fontosabb következmény lehet, hogy megerősíti az EU kohézióját, importfüggőség csökkentésére irányuló törekvéseit és védelmi rendszereinek fejlesztését.”
A szakember kiemeli, hogy a globális palládiumexport 45 százaléka orosz eredetű, de a platina, az olaj, a földgáz, az ezüst, az arany, a réz és a nikkel kitermelésében is meghatározó az ország.
Győz-e a józan ész?
Radnóti András úgy véli, hogy gazdaságilag és politikailag az invázió továbbra sem észszerű, hiszen nincs olyan forgatókönyv, amellyel egy katonai támadás után Oroszország hosszú távon garantálhatná Ukrajna semlegességét.
Bármennyire is erős hatása volt, a szakadár területek elismerése és a reguláris erők növelése (eddig is voltak ott erők) a gyakorlatban most nem hoz a térségben érdemi változást, a kérdés az, hogy lesz-e további behatolás, légicsapás, tengeri blokád.
Putyin célja biztosan az, hogy a Nyugat és Ukrajna is elhiggye: háború lesz.
Oroszországnak az lenne az érdeke, hogy a helyzetből valami olyan megoldás szülessen, egy amolyan új minszki megállapodás, amelyben a keleti proxyterületeknek van valami kiemelt helyzetük, például a vétó lehetősége az ukrán külpolitikában (amely például a NATO-tagság ellenében védi az oroszokat). Ma ez az egyetlen olyan forgatókönyv, amely megőrzi az ukrán függetlenséget, de az oroszoknak is megnyugtató ukrán függetlenséget jelent.
Ám olyan megoldás már nincs, amivel hosszú távon is mindenki boldog lehet, és éppen ezért a magas geopolitikai kockázatok miatt a szénhidrogénárak hosszabb távon is magasak maradnak. Ebből részben az következik, hogy Oroszország még a szankciók ellenére is jól járhat gazdaságilag, de Európa nyugati felének, elsősorban Németországnak alternatív megoldások után kell néznie.