A két nagy gázkérdés: csökkentik-e már az oroszok a szállításokat, és mit okozna a teljes stop Európának?

Az elmúlt napokban több fontos gázkérdés is foglalkoztatta a hazai és az európai sajtót: bünteti-e már Oroszország Nyugat-Európát azzal, hogy kevesebb gázt szállít, reális-e a kapcsolatok teljes megszakadása? Illetve, ha ez megtörténne, tudná-e Magyarország, illetve Európa rövid távon függetleníteni magát az orosz gáztól?

A pánik során elég sok dezinformáció is bekerült mostanában a médiába. A helyzet valóban drámai, az árak nagyon magasak, ráadásul ilyen kiszámíthatatlan környezetben percek alatt elveszíthetik valóságtartalmukat az itt következők, de talán reálisan három fontos megállapítást azért lehet tenni:

1. Oroszország egyelőre rendszerszinten nem mérsékli a szénhidrogénexportját, de valamilyen pszichológiai hadviselést valóban folytat, ráadásul fizikai akadályok is jelentkeznek, például nem jutnak el a tankerek az olajért, LNG-ért Oroszország partjaihoz.
2. A gáz- és olajkereskedelmi kapcsolatok megszakadása rövid távon Európának, középtávon azonban inkább Oroszországnak lenne káros. Komoly áldozatok árán, de Európa kibekkelné az orosz gáz nélküli éveket is.
3. Oroszország viszont teljesen rá van utalva a napi 1 milliárd dollárt jelentő eladásaira. A nyugati korlátozások a közeljövőben komoly technológiai gondokat is fognak okozni Moszkvának, és Kína egyelőre nem tudja átvenni Oroszország szempontjából Európa szerepét.

Most mi zajlik?

Ha nem pusztán spekulációkra, elemzésekre szeretnénk hagyatkozni, először mindig azt érdemes megnézni, hogy mik az aktuális tények gázfronton.

Az FGSZ honlapján jól látszik, hogy március 3-án is zavartalan a gázszállítás Magyarországra, a beszállítási pontokkal még foglalkozunk, de reggel 9-kor Szerbia, Ausztria, Szlovákia és Románia felől is jött gáz Magyarországra, Horvátországba és Ukrajnába pedig kisebb mennyiség távozott az országból.

Ugyanakkor az európai pánik fennmaradt, a holland TTF egynapos (day ahead), illetve áprilisi jegyzései is nagyon magas, 187-188 euró / MWh-s áron álltak, csak összehasonlításképpen, amikor a háború előtt már régen elszálló, sokszorosára nőtt árakról beszéltünk, akkor 70-90 euró volt a földgáz.

Itt követhető a holland ár.

Természetesen minden további eszkaláció benne van a pakliban, de mintha egyelőre inkább csak egyfajta játék látszana, az ismert pszichológiai hadviselés, ki rántja előbb félre a kormányt, az oroszok inváziója, egy szuverén állam lerohanása után, meddig tud elmenni az EU, és mikor érzi úgy, hogy azzal már inkább csak magát büntetné.

Jól látható, hogy váltják egymást a nagyon harcias európai üzenetek, amelyek teljes leválást hirdetnek mindenről, ami orosz, majd jönnek az energetikai kapcsolatok fenntartása melletti szövegek, vagy időhúzások.

Az oroszok nagyon kiszolgáltatottak

Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője a G7-en írt a témáról egy nagyon alapos cikket, szerinte a rövid távú kitettség mellett van egy nagyon fontos különbség:

Európa gazdag és hitelképes, Oroszország szegény és hitelképtelen.

Vagyis, ha Európa nekirugaszkodik, sok-sok beruházással le tudna válni Oroszországgal, csak ha ezt azonnal meg kell lépni, az nagyon nagy áldozattal járna,

• a gázigényes ágazatok, acélipar, műtrágyagyártás, vegyipar európai kapacitásainak drasztikus visszafogásával,
• az LNG-kapacitások száz százalékos lekötésével, ami biztosan nagyon drága lenne,
• az unión belül most nem működtetett ismert gázmezők (ilyen a hollandiai Groningen) azonnali újranyitásával,
• a gáz átmeneti helyettesítésére is szükség lehet akár a szennyezőbb szénnel, fűtőolajjal,
• olykor az ipar és a lakossági fogyasztás enyhébb korlátozásaival,
• és mindent meg kell ragadni a megújulók (szélparkok) fejlesztése és az energiatakarékosság (például lakóépületek fűtéskorszerűsítése) érdekében.

Ezek persze kényelmetlenségek, de 3-4 év alatt lehetne annyi beruházást végrehajtani, amivel már valóban le lehet válni.

Eközben Oroszországban

Oroszország helyzete merőben más. Moszkva a jelenlegi árszinten napi 1 milliárd dollárt realizál a szénhidrogénexportjából. Korábban ennek a fő eleme a napi 5 millió hordó olaj és a 3 millió hordó „termék”, vagyis olajszármazék volt, most már annyit drágult a gáz, hogy felzárkózott súlyban az olaj mellé a földgáz.

Az orosz gázból tavaly 175 milliárd köbmétert vett meg Nyugat-Európa (itt most mindenre gondolunk, ami Oroszország felől nyugatra van) és Törökország, illetve 16,5 milliárd köbmétert Kína.

Vagyis hiába barátkozik a két autoriter hatalom, Oroszország 70 milliárd dollárért épített egy vezetéket (Szibéria Ereje) Kína felé, amelyen tavaly csak 10 milliárd köbmétert szállított, és a hírek szerint 20 éven át „régi”, vagyis most már elég rossznak számító árat kap Kínától.

A maradék 6,5 milliárd köbméter LNG-szállítás volt. De ami az oroszoknak a legijesztőbb lehet, hogy még a nagyon optimista tervek szerint is csak 38 milliárd köbméterre nőhet a kínai export 2025-re, vagyis, ha Nyugat-Európa leválna, megfeszített munkával sem tudná Oroszország az odairányuló exportot kínaira váltani.

További orosz fejfájások

Ahogy Pletser Tamás meséli, Oroszország már valójában most is gondban van. Tengeri kikötőibe most nem jutnak el a tankerek, részben az önkéntes korlátozások miatt, részben azért, mert a biztosítók háború után nem fizetnek, senki nem kockáztat szívesen egy több százmillió dolláros hajót.

Ráadásul Oroszországnak a szankció technológiailag is gond, a szénhidrogéniparukban nagyon sok mindenre van szükségük Nyugatról, olyan speciális körülmények felé mennek, ahol mélyre kell fúrni, vagy tengerre kell kimenni, másodlagos kitermelési technológiák szükségesek, ezekben a nyugati cégek az erősek, de ezek most mind kimennek a partnerségekből. (Érdemes megfigyelni, hogy már az Északi Áramlat 2-n is nagyon sok nyugati technológia vonult fel.)

Magyarország lehetőségei

A magyar gázellátás egyelőre problémanetes, de természetesen a horvát LNG (10 százalék) és a hazai termelés (20 százalék) mellett csak az orosz molekulát hozó vezetékekre és a már betárolt gázra számíthatunk.

A nemzetközi kapcsolódási pontok közül most Kiskundorozsma (szerb irány), Mosonmagyaróvár (osztrák irány) és Balassagyarmat (szlovák irány) a legfontosabb. Beregdaróc (ukrán irány) hol befelé, hol kifelé számít, de a mennyiségek nem nagyok, ahogyan változó és kiegészítő szerepe van Csanádpalotának (román irány), illetve Drávaszerdahelynek (horvát irány).

Az idén nem lesz gond, de ha elhúzódik a válság, és valóban megszűnne az orosz gázszállítás a következő téli szezonnak kockázatos lenne nekifutni pusztán a hazai termeléssel, a horvát LNG-vel és a tárolókkal.