Mit tegyen most az, aki szerencsétlenségére éppen a Sberbank ügyfele volt?

2022. március 2. – 18:35

frissítve

Mit tegyen most az, aki szerencsétlenségére éppen a Sberbank ügyfele volt?
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Sberbank megszűnése után a legtöbb lakossági ügyfélnek nincsen különösebb dolga, némi várakozás és kellemetlenség után majd a pénzéhez jut. Akinek azonban eddig a Sberbank volt az egyes számú bankkapcsolata, lehetnek feladatai, és mindenképpen érdemes új számlavezetőt választania. Sajnos a nagyobb vállalati ügyfelek helyzete jóval bizonytalanabb.

Mindenekelőtt egy kötelező mondat: a Sberbank vége nem jelent rendszerszintű kockázatot a magyar bankrendszerben, emiatt nem érdemes megrohamozni a bankokat vagy készpénzt felhalmozni. Ez persze aligha vigasztalja azt, aki pórul járt ennél a banknál.

Prevenció

Olyan a bankválasztás is, mint az egészségügy, az adóvizsgálat vagy a betörés. Ha már baj van, leszűkülnek a lehetőségeink: nincs már egészségesebb életmód, önrevízió, vagy jobb hevederzár, akkor csak annyit mondhatunk, hogy

hát igen, talán a prevenció segített volna.

A Sberbank ügyfeleinél is már korlátozottak a lehetőségek. Ugyanakkor senki ne ostorozza magát, aki bízott ebben a bankban: a Sberbank Magyarország nem volt rossz bank, nem voltak gyanúsak a bank kamatai vagy a tulajdonosa, de még a nemrégiben bejelentett tulajdonosváltás sem volt intő jel. Ezt a bankot Vlagyimir Putyin háborúja és az azt követő szankciók vitték csődbe. Vagyis nem pénzügyi edukációval, jobb kockázatelemzéssel, csakis erősebb geopolitikai, esetleg pszichológiai ismeretekkel lehetett volna megelőzni a bajt. Talán egy kicsit ez is segítség annak, aki most önmarcangolásba kezdene.

Néha van ilyen

Megannyi hangos hazai brókercsőd (Buda-Cash, Quaestor, Hungária voltak a legismertebbek) és pár bankcsőd (azért ilyen is volt pár, a Buda-Cash bankok, a Széchenyi Kereskedelmi Bank és az NHB mutatott példát ilyenre az elmúlt években), alapján azt gondolhatjuk, hogy a nagy bankok, vagy általában a banküzem biztonságosabb, mint a kis brókercégek, vagyis a befektetési vállalkozások szektora.

Valójában ez tankönyvileg nincs így. Ha a brókercégnél nincs meg a részvényünk, akkor ott rendkívüli esemény, konkrétabban bűncselekmény történhetett, hiszen a brókercég csak bizományos, a részvény, a többi értékpapír, vagy a pénzünk mindig a miénk.

A bank azonban kockázattal is dolgozó vállalkozás, összegyűjti a betétesek pénzét és kihelyezi azt az adósainak. Ha utóbbiak nem fizetnek rendesen, akkor mindenféle bűncselekmény nélkül is bajba kerülhetnek a betétesek.

Ez persze csak egy tankönyvi modell, minden banknak sokféle pozíciója lehet, anyabankkal, más bankokkal, ügyfelekkel állnak kapcsolatban. A Sberbank Magyarország például a háború, a szankciók áldozata lett, mint arról már korábban írtunk.

Mikor lehet számítani a pénzre?

Az átlagos betétes helyzete nem rossz. Kicsit várni kell, majd meglesz a pénz, de arra azért figyeljünk, hogy ne tetézzük a bajt!

A Magyar Nemzeti Bank már kezdeményezte a Sberbank Magyarország végelszámolását. A betétesek védelmét ellátó Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) pedig a holnapi naptól (március 3-tól) megkezdi és 10 munkanapon belül befejezi a betétesek kártalanítását.

A lakossági ügyfelek 100 ezer euróig védve vannak, az árfolyam ilyenkor már kötött, ebben a kártalanításban 38,047 millió forintig nyúlik a védőtakaró.

Abban az esetben, ha a betétes több pénzt tartott a banknál, akkor ő a végelszámolási eljárásban hitelezői igénybejelentést tehet, és reménykedhet, hogy jobb lesz a térülése, mint az OBA garantálta minimum.

A nem biztosított betétek és a 100 ezer eurót meghaladó betétrészek esetében is több lehetőség lehet. Az anyabank (vagy az orosz nagymamabank) reputációs okból betolhatja a végső tartozását, lehet perelni, illetve a kártalanítás után rendelkezésre álló forrásokból egy úgynevezett likviditási hányad alapján is várható kifizetés.

Nem is kell jelentkezni

Az OBA maga számol, a banknál lévő ügyféladatok alapján automatikusan végzi a kifizetéseket, és arról személyre szóló értesítést küld a betétes bejelentett állandó lakcímére, illetve, ha cégről van szó, akkor a székhelyére.

Az OBA a kártalanításokról amúgy mindig pontos „esettanulmányt” készít. Ez a Fehér Könyv, ezekből lehet tudni, hogy az eddigi legnagyobb magyar kártalanítás 2015-ben a DRB ügye volt. Akkor 73 ezer betétesének fizetett az OBA 20 munkanapon belül 103 milliárd forintot (a kártalanításra rendelkezésre álló idő 2021-ben csökkent 10 napra).

Hogy érkezik vissza a pénz?

Az ügyfeleknek három útja lesz a betétüknek megfelelő összeg felvételére:

  1. más banknál vezetett számlájuk bejelentése,
  2. számlanyitás a kifizető bankoknál – ha egy ilyen „ügynök bank” ügyes, ezeket a betéteseket meg tudja fogni saját ügyfélnek, de valójában máshová is mehetnek az ügyfelek,
  3. postai kézbesítés igénylése.

A folyamat tehát elindul. Azoknak az ügyfeleknek, akik a Sberbankos számlájukat főszámlaként használták, vagyis oda jött a fizetésünk, fontos, hogy minél hamarabb értesítsék a munkáltatójukat, hogy soron következő fizetésüket már ne oda utalják. Érdemes szólni mindenki másnak is, akitől pénzt várunk, beleértve azokat is, akik katás vállalkozók voltak és a lakossági Sberbank számlájukat használták.

Új számla is kell

Akinek a Sberbank volt eddig az elsőszámú számlavezető bankja, ők most egy új számla megnyitásának döntése előtt is állnak. Egy ilyen bankválasztásnál különösen fontos, hogy az ügyfelek nem szeretnének újra ugyanabba a folyóba lépni. De hogyan válasszanak biztonságos és költséghatékony bankot? A tanácsok összeállításában Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója segített nekünk, aki ezt mondta:

„Mindenkinek azt javasoljuk, hogy az új bankját az alapján válassza ki elsősorban, hogy milyenek a költségek és mennyi mindent lehet elintézni mobilról. Tapasztalatunk szerint a legtöbben csak 10 évente váltanak bankszámlát, így egy rossz választás sok fejfájást és bankfiókba való felesleges mászkálást fog jelenteni. Szerencsére semmi köze sincs a havi költségeknek a mobilbanki tudáshoz, a 3 legokosabb mobilbankkal rendelkező bank számlaköltségei havi pár száz forintból kihozhatóak.”

Három szempont új bankszámlanyitáshoz

Nézzük meg tehát a költségek, az alkalmazás praktikussága és a számlanyitás egyszerűségének szempontjait.

  1. Nézzük meg, hogy az egyes bankok milyen díjakkal dolgoznak és milyen éves költségekre számíthatunk. Elég nagy a szórás, évi 3 ezer és 50 ezer forint között vannak a díjak. A díjak áttekintéséhez ma már elég jó bankszámla-kalkulátorok vannak, ahol akár azt is meg lehet nézni, hogy adott banknak hány fiókja van. Érdemes minél olcsóbb éves díjú számlát választani, viszont az is érthető, ha valakinek nem az évi párezer forintos differencia lesz önmagában a legfontosabb.
  2. Mivel az időnk egyre többet ér és a koronavírus óta még jobban megszerettük a digitális bankolást, a díjak mellett fontos lehet, hogy mennyire praktikus, mennyire áll kézre a bank mobilappja, és azon mit lehet elintézni. Érdemes lehet úgy számlát választani, hogy a bank mobilnetes felületeit is megnézzük, és eldöntjük, mi az, amit mindenképpen elvárunk a bank mobilbankjától. Sokaknak az ingyenes push üzenetküldés és természetesen a mobilfizetés, vagyis az Apple Pay és a Google Pay elérhetősége a fontos, de az androidos telefonokon találhatók saját banki rendszerek is a mobilfizetésre.
  3. A számlanyitás egyszerűsége. Habár személyesen egy óra alatt is meg lehet a bankszámlát nyitni a bankfiókokban (ennyi talán belefér, ha évtizedente egyszer van erre szükségünk), de azért sokkal kényelmesebb a „szelfis” számlanyitás. Ez nagyon hasonlít arra, amit a Revolut honosított meg itthon, amikor a banki mobilapp segítségével lefényképezzük az arcunkat és az okmányainkat, és aztán általában egy munkanapon belül a bank ellenőrzi az adatokat és megnyitja a számlát. Ez ma már több banknál is elérhető (például ilyen az OTP, a K&H Bank, a CIB Bank és a Gránit Bank).

Emellett több banknál évek óta elérhető a videós számlanyitás is, ez is végezhető otthonról, de azért egy kicsit macerásabb: kábé fél óra, ott kell lennünk a kamera előtt az ügyintézővel beszélni, és ha megszakad a kapcsolat, akkor az egészet kezdhetjük újra, és biztonsági okokból a szobában sem lehet más rajtunk kívül.

Mikortól él az új számla?

Aki bankfiókban nyit számlát, annak azonnal megnyílik a számlája, kap bankszámlaszámot és erre a számlára már lehet is utalni azonnal. A videós számlanyitásnál is ez a helyzet, vagyis a videóhívás alatt megtörténik az azonosítás, és lesz számlaszámunk – mondta Gergely Péter.

A szelfis számlanyitásnál ez akár egy munkanapot is igénybe vehet, viszont ez kényelmesebb.

Ha a bankszámlánk már megnyílt, akkor tudunk pénzt fogadni és utalni, a bankkártyára azonban várni kell, az majd postán érkezik. Ez akár két hét is lehet. Addig nem tudunk ingyenesen készpénzt felvenni a számláról, mivel az csak a bankkártyás felvételekre vonatkozik.

Vállalati ügyfelek nehéz helyzetben

Mindez elsősorban a lakossági ügyfelekre vonatkozott, akik döntő többségben 100 ezer euró alatt rendelkeztek banki kitettséggel. A céges ügyfelek helyzete sokkal drámaibb. Képzeljük el azt az ügyfelet, akinek például volt 200 millió forint hitele a banknál, de emellett a folyószámláján is volt 100 millió forintja. Ő most a következő napokban meg kell, hogy eméssze azt, hogy a 200 millió forintos tartozását ugyanúgy fogja majd követelni a PSFN (felszámoló), de az ő 100 millió forintjából biztosan csak 38 millió forinttal kalkulálhat.

A vállalkozások esetében különösen fontos, hogy aktív lépésekkel igyekezzenek meggátolni minden olyan utalást, amely egy 100 ezer eurónál többet a számláján tartó céghez érkezne. Egészen biztosan nem állítom, hogy nincsen olyan mechanizmus, amely valamiképpen figyelmezteti az utalót, vagy a számlatulajdonost a helyzetre, de sajnos korábbi esetek tapasztalatai alapján ilyenkor a friss bevételekkel még kényszerűen növelheti a számlatulajdonos a veszteségét.

A Sberbank Magyarországról még sokat fogunk beszélni a közeljövőben. Talán még jobban megismerjük a számokat, a folyamatokat, azt, hogy kik próbálkoztak azzal, hogy akárcsak a szomszédos országokban működésben tartsák a bankot, és egyáltalán mennyire fogta vissza a felügyelet és a többi pénzintézet mozgásterét az, hogy egy orosz intézményről volt szó, amelyet az ismert események miatt alighanem most mindenki került, mint az ördög a tömjénfüstöt és/vagy a szenteltvizet.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!