Házkutatás zajlik a zuglói önkormányzatnál, Horváth Csaba polgármester otthonába is kivonult az ügyészség

2022. február 23. – 10:20

frissítve

Házkutatás zajlik a zuglói önkormányzatnál, Horváth Csaba polgármester otthonába is kivonult az ügyészség
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az ügyészség nyomozói vélhetően egy kiterjedt számlagyár ügyében kutakodnak.

Hadházy Ákos friss Facebook-bejegyzésében számolt be arról, hogy házkutatás zajlik a zuglói önkormányzatnál, illetve a kerület egyik cégénél. A Telex kérdésére az önkormányzat megerősítette a házkutatás tényét.

Ahogy Hadházy Ákos írja:

„Sajnos hallottam olyan információkat, amelyek arra utaltak, hogy ez be fog következni, mivel a SYS IT Services Kft-t érintő nyomozásnak lehetnek ellenzéki önkormányzatokat érintő szálai.”

Majd a politikus így folytatta: „Fontos elmondani, hogy a SYS IT ügye a kormány legmagasabb köreihez vezet. A számlagyárként működő cég egy nagyon komoly csalássorozat központi szereplője, az ügyben információim szerint érintett egyebek mellett a 4iG Nyrt. is, amelynek épp tegnap tette lehetővé a kormány, hogy megvásárolja az Antenna Hungáriát, így megkerülhetetlen szereplője legyen a magyar távközlési iparnak.”

Úgy tudjuk, hogy Magyarország valaha volt legnagyobb számlagyárügye valóban egy rendkívül kiterjedt, informatikai és takarítócégekkel végrehajtott csalássorozat. Bár a bűnszervezet egyes tagjai még a 2010 előtti (vagyis mai szempontból ellenzéki) fővárosi cégekhez kötődtek, az ügy valójában inkább a hatalomra üthet vissza, mert az elmúlt években nagyon sikeres állami és magáncégeket is érintheti.

Nem sokkal később Horváth Csaba zuglói polgármester is posztolt.

„Szerdán reggel az ügyészség munkatársai jelentek meg a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint az otthonomban. Az eljárás pontos okát egyelőre nem ismerjük, de mindenben együttműködünk az ügyészséggel. Amint többet tudunk, tájékoztatjuk a közvéleményt.”

Úgy tudjuk, hogy a számlagyárban valamiképpen érintett a SIS Parking nevű cég is, vagyis a helyi parkolásban közreműködő vállalat. Ha a nyomozás nemcsak az ellenzéki kötődésű önkormányzatokra, illetve a számlagyárat működtető maffiára, de a számlákat befogadó ismert cégekre is kiterjed, annak nagyon magas szinten lesznek gyanúsítottjai. A nyomozásról röviden itt írtunk korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!