15 éve nem drágultak úgy az ingatlanok az EU-ban, mint tavaly július és szeptember között

2022. január 20. – 10:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az Eurostat legfrissebb adatai alapján legalább 15 éve nem volt olyan mértékű a lakásdrágulás az Európai Unióban, mint az előző év második és harmadik negyedéve között. 2021 harmadik negyedévében átlagosan 3,1 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az előző negyedévhez képest – számolt be erről az ingatlan.com.

Az eurozóna lakásai 2021 júliusa és szeptembere között a második negyedévhez képest átlagosan 3,3 százalékkal drágultak. Hasonló drágulási ütemre a 2005 óta vezetett Eurostat-adatsorban még nem volt példa.

A rekordértékben természetesen szerepet játszott a koronavírus-járvány és gazdasági hatásai, ahogy az európai gazdaságban megjelent inflációs nyomás is. Az infláció mögött álló világgazdasági folyamatokról ebben a Komplex-cikkben írtunk bővebben.

A legnagyobb drágulás Csehországban történt, ott több mint 7 százalékkal drágultak a lakóingatlanok. Hollandiában 5,9, Litvániában 5,4 százalékos negyedéves drágulás történt. Magyarország a drágulás mértékét tekintve az uniós középmezőnyhöz tartozik az átlag alatti, 2,9 százalékos negyedéves áremelkedéssel. A visegrádi országok közül Szlovákiában 4,7 százalékos, Lengyelországban pedig 2,6 százalékos áremelkedés történt.

Forrás: ingatlan.com
Forrás: ingatlan.com

2021 júliusa és szeptembere között éves szinten 9,2 százalékos drágulást mért az Eurostat az EU-ban, ami szintén 15 éves csúcsnak felel meg. Csehországban 22 százalékkal, Litvániában 18,9 százalékkal, Észtországban 17,3 százalékkal nőttek az árak az előző év ugyanezen időszakához képest. Magyarország a 12,6 százalékos eredményével itt is a középmezőnyben foglal helyet. Az eurózóna országaiban átlagosan 8,8 százalékos volt a drágulás az előző év ugyanezen időszakához képest.

Magyarországon 2010 óta 109 százalékkal emelkedtek a lakásárak, így az Európai Unió tagállamai közül a harmadik helyen áll a lakások drágulásában. Ennél nagyobb drágulás csak Észtországban (133 százalék) és Luxemburgban (111 százaléka) volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!