Romlott az amerikai fogyasztók hangulata a magas infláció miatt

2022. január 14. – 18:42

Másolás

Vágólapra másolva

A vártnál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztók hangulata decemberben a magas inflációval kapcsolatos aggodalmak miatt. 2021-ben 7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban, ami 1982 óta a legnagyobb éves emelkedés – írja a Bloomberg.

A Michigan Egyetem szokásos havi felmérésének pénteken ismertetett, még nem végleges adatai szerint a decemberi 70,6 pontról januárban 68,8 pontra süllyedt a fogyasztói hangulatindex. Az elemzői várakozások átlagában kevésbé romló mutató, 70 pont szerepelt januárra – írja az MTI.

Az alindexek közül a következő hat hónapra vonatkozó fogyasztói várakozások mutatója 68,3 pontról 65,9 pontra, a jelenlegi helyzetet tükröző almutató értéke pedig 74,2 pontról 73,2 pontra csökkent. Az egyéves időtávú inflációs várakozás 4,9 százalékra nőtt az előző havi 4,8 százalékról, míg az ötéves inflációs várakozás 2,9 százalékról 3,1 százalékra ugrott.

A Michigan Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék, hogyan alakul a fogyasztás, amely az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja.

A Michigan Egyetem kutatói a havi rendszerességgel végzett reprezentatív felmérés keretében legalább ötszáz személyt kérdeznek meg telefonos interjú keretében. Az egyetem januárra vonatkozó végleges adatait január 28-án ismertetik.

A koronavírus-járvány 2021 végére súlyos áremelkedést hozott az élet legtöbb területén, ami mögött közvetetten a járványhoz köthető logisztikai problémák, termelési kiesések és az ezzel párhuzamos hirtelen idei fogyasztásnövekedés, közvetetten pedig a globális nyersanyagárak ebből fakadó elszaladása áll. Az infláció mögött álló világgazdasági folyamatokról ebben a Komplex-cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!