Megszavazta a Fidesz, hogy emeljék a polgármesterek fizetését, de az elsorvasztott önkormányzatoknak maguknak kell előteremteni rá a pénzt

2021. december 14. – 19:08

Másolás

Vágólapra másolva

Kormánypárti javaslatra a polgármesterek fizetésének emeléséről döntött az Országgyűlés, írja a Hvg.

Az elfogadott módosítás szerint 2022. január 1-től emelkedik a főpolgármester, a polgármesterek és a közgyűlési elnökök díjazása.

Külön forrást azonban nem rendelnek a költségvetésből az önkormányzatoknak, hogy fedezhessék az illetményalap emelését. Az önkormányzatoknak tehát maguknak kell előteremteni a forrást a béremelésre, miközben a járvány miatt rengeteg bevételük kiesett, és a kormány is komoly elvonásokról határozott korábban.

Ráadásul a budapesti városvezetők néhány napja jelezték: nem élnének a Fidesz által javasolt több százezres fizetésemelésekkel, és karácsonyi jutalmat sem kapnak.

A fideszes többség által most elfogadott új törvény értelmében bő 200 ezer forinttal 1,5 millió forintra emelkedhet a főpolgármester havi illetménye, a fővárosi kerületvezetők és a megyei jogú városok polgármestereinek díjazása 1,3 millió forintra nőhet az eddigi szűk 1 millióról, míg a kisebb települések vezetőinek illetménye ezen összeg bizonyos százalékára nő a település lélekszámától függően.

Így egy több mint 30 ezres lélekszámú város polgármesterének díjazása az 1,3 millió forint 85 százaléka, vagyis 1,1 millió forint lesz, míg egy 500 fő alatti település vezetőjének juttatása az 1,3 millió forint 40 százaléka, vagyis 520 ezer forint. Az elfogadott változtatás e két kategória között további ötöt határoz meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!